Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - V. Papp Ferenc: Vízalatti sziklarobbantások a soroksári Duna-ágban

170 összekötik a kábelvezetékkel, amely a robbantás helyétől mintegy 100 m távol elhelyezett elsütő készülékhez vezet. E közben a fúró- és töltőtutaj elvontatása a robbantás helyétől szintén mintegy 100 m távolságra is megtörténik. A töltés után visszamaradt patronok pedig visszaszállíttatnak a robbanóanyagraktárba. Mielőtt a kábel az elsütőkészülékbe kapcsoltatnék, az Ohm-méterrel meg kell vizsgálni most már az egész vezetékrendszer és az abba kapcsolt gyújtók vezetőképességét és ellenállását. Ha minden rendben van, el kell távolíttatni kivétel nélkül mindenkit a robbantási hely közeléből és távol kell tartani a robbantás egész ideje alatt, sőt még azután is 3—4 percig. Ezután a kábelvezetéket bekapcsolják az elsütőkésziilékbe s ha semmi akadályozó körülmény közbe nem jött, a készüléket működésbe hozzák, amire a robbantás megtörténik. Ezzel aztán a napi robbantási munka rendesen véget is ér. A 13. sz. kép felvétele egy ilyen robbantásról készült. A robbantások a helyi viszonyok s főleg a töltés nagysága szerint igen különböző külső képet adnak. A napi teljesítmény átlagosan 60 aknalyuk volt, vagyis átlag 74 folyóméter fúrólyukhossz. Az elért legnagyobb napi aknaszám 136 volt, aminek 199 fm lyukhossz felelt meg. A teljesítmény természetesen nagyon függött a kőzet minőségétől és a réteg vastagságától. Kis vastagságnál a gyakori tutaj átállás erősen lecsökkenti a teljesítményt. A bemutatott felszerelés a soroksári Dunaág viszonyainak teljesen megfelelt, aránylag kicsiny és olcsó, a gyári szállítmányok elsőrangú kivitelűek úgy, hogy törés miatt, vagy más okból üzemzavar csak a legritkább esetben lépett fel és a téli leállási idő alatt elvégzett általános javító 13. ábra. A robbantás, 14. ábra. A „Tisza" vedres kotró.