Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - IV. Dr. Némethy Béla: Vízjogi előzmények a magyar corpus jurisban

143 is, amikor már más, új mederbe hajlott, a maga jövedelmeit és haszonvételeit teljesen szabadon használhatja és élvezheti. 3. §. Az erdők, rétek és földek azonban egyedül azé lesznek, akiéi élőbbén voltak és aki azoknak békés uralmában volt. Innen van az, hogy némelyeknek mások földein és területein saját földeik és rétjeik vagy erdeik megvédésére gátaknak és töltéseknek készítését megengedik, hogy tudniillik saját földeiken és területeiken a vizek kiáradása és ereje miatt kárt ne szenvedjenek. De evvel nem értjük azt, hogy ezáltal az ilyen idegen földeket maguknak elsajátíthatnák. 4. §. Hasonló áll az olyan folyók vizére épített malmok gátjaira és töltéseire nézve, melyeknek egyik fele az egyik, másika pedig a másik birtokosnak vagy falunak áll szolgálatára. Ha mindjárt valaki azoknak végét más földjéhez erősíti, amit a törvény meg is enged (csakhogy az ilyen töltés a másik félnek nyilvánvaló kárt okozni le látszassék), ezáltal még sem bitorolja sem a folyók, sem a másiknak a földét, hanem ez az ő igazi uráé marad." Hitvestársak közötti fekvő jószágokra szóló érvényes bevallásnak — ma azt mondanók, elidegenítésnek — csak a legritkább esetben volt a Hármaskönyv jogrendszere szerint helye. Ezen ritka kivételek között azonban ott szerepelnek a vízhasználatok egyes fajtái. A Hármaslcönyv I. rész 110. cémínek 3. §-ában idevonatkozólag a következők foglaltatnak : ,,3. §. Zálog címén, vagy jogán pedig a hitvestársak között bevallásnak egyáltalában helye nincsen, ha csak nyilvánvaló és szembetűnő alapon vagy okból nem történik az ; a feleség, teszem akár apjának, akár előbbi férjének tűzhelyéről vagy házából, sokaknak szeme láttára és tudtára készpénzt, avagy drágaköveket, gyöngyöket és nyakláncokat, vagy arany- és ezüstneműeket hozott férje házába és a férj azokat vagy fekvőjószágok vásárlására, avagy kiváltására, vagy halastavak, vagy malmok készítésére, avagy házak építésére fordította. Ilyen és ehhez hasonló esetben (ha tudniillik a dologban semmi csalárdság nem volt) az elzálogosítást és ideiglenes átruházást helyén levőnek tartjuk." Most pedig térjünk át Erdélynek 1848-ban megszűnt közjogi különállása idejében keletkezett törvényeinek tárgyunk szempontjából leendő átvizsgálására. A dr. Márkus Dezső szerkesztésében megjelent Magyar Törvénytár keretében külön kötetként kiadattak az 1540-től 1848-ig terjedő időben keletkezett erdélyi törvények is. E kötethez dr. Óvári Kelemen és dr. Kolosvári Sándor által írt közös bevezetésben olvassuk : ,,A szóbanforgó erdélyi törvények a magyarországival közös alapra, tudniillik az 1540. évig keletkezett országos törvényekre és szokásjogra támaszkodtak, ezeket fejlesztik ki részletesebben éppen úgy, mint a velük egykorú magyarországi törvények s mint ezeket, úgy azokat is egy és ugyanaz a közös magyar szellem hatotta át, amelyet, legalább a XVII. század végéig még sokkal hívebben, tisztábban őriztek meg, mint a magyarországi törvények, amelyek lépten-nyomon idegen befolyásoknak voltak kénytelenek engedni ; s valamint kezdettől fogva nem tértek el a közös alaptól, úgy későbben is mindinkább hódoltak ugyanazon iránynak, melyet a magyarországi törvényhozás követett. Ennélfogva, habár alakilag egy külön országnak törvényeiként jelentkeznek is, mégis anyagilag, szellemüknél, jellegüknél s tartalmunkál fogva csak olyan magyar törvények azok, mint az anyaországéi, egy tőről szakadtak, egy és ugyanannak a, törzsnek az ágai, nem