Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - IV. Dr. Némethy Béla: Vízjogi előzmények a magyar corpus jurisban

129 A víziművek karbantartásának a vízjogi törvény 40., 50. és 51. §-aiban szabályozott kötelezettségének csirája feltalálható már Zsigmond királyunk hatodik dekrétumának 23. cikkelyében, mely utóbbinak 5. és 6. §-aiban olvasható, hogy : „. . . a vámbirtokosok, akik a hidak vagy hajók használatáért vámot szednek, mindenkor azon legyenek, hogy az ilyen hidakat és hajókat kellően kiigazítva tartsák fönn, akképen, hogy az utasok és vámfizetők az ő hídjaikon és hajóikon akadály nélkül, szabadon kelhessenek át s átkelésük ne legyen megnehezítve. Akik pedig ezt tenni elmulasztanák, azokat a vármegyék ispánjai alkalmas büntetésekkel és bírságokkal hídjaiknak és hajóiknak a mondott (t. i. u. a. nádori) gyűléseken közzéteendő kijavítására és fenntartására kényszerítsék, mindannyiszor, ahányszor ez hanyagságuk miatt szükséges leszen." A régi jogon fennálló vízhasználatok gyakorlata szabályozásának a vízjogi törvény 192. §-ába foglalt elve már I. Mátyás királyunk 1464. évi második dekrétumának lö. cikkelye 5. §-ában kifejezésre jutott. Ez utóbbi paragrafus szerint ugyanis : ,,. . . semmi olyan vám- vagy révjognak nem lehet helye, amely országunk régi szokásával és törvényével ellenkezik." Ugyanígy kifejezésre jutott ezen elv ugyanazon Mátyás királyunk 1486-ból való hatodik dekrétuma 35. cikkelyének első bekezdésében, ahol kimondatik, miszerint : „Őfelsége a vái megyei ispánok jelentései alapján a főpap urakkal és bárókkal határozza meg, kinek mennyit szabad az utasoktól vám fejében követelni." A víziművek karbantartási kötelezettségének elve cseng ki II. Ulászló királyunknak 1492-ből való első dekrétuma 87. cikkelyének 7. §-ából, mely szerint : „Azok részére pedig, akiknek a hidakon és hajókon ezek rossz fenntartása miatt valami káruk lesz, ama hidak és utak urainak a károkat meg kell téríteniök." Engedélyezési kötelezettség alá eső vizimunkálatoknak az engedély kinyerése nélküli létesítése a vízjogi törvény 184. §-ának első bekezdése 3. pontja szerint kihágás. Ezt az elvet fejezi ki II. Ulászló királyunk imént említett első dekrétumának 88. cikkelye, mely szerint : ,,. . . egyik országlakos se merészkedjék az átkelők vagy átmenők részére titkos vagy meg nem engedett réveket, hajókat meg csolnakokat beállítani és fönntartani, ama birtok elvesztésének büntetése alatt, amelyen ez, mint említők, a kiváltságolt rév kárára megtörténnék. Amely kereskedőkre vagy utasokra nézve kiderül, hogy a maguk számára meg nem engedett és titkos révekről gondoskodtak és akiket rajtakaptak, hogy azokon a helyeken keltek át : azokra nézve jövendőben ugyanazt a szabályt kell megtartani, amely azokra alkalmazható, akik az igazságos vámhelyen nem fizetnek s nem azon kelnek át." Azon persze nem szabad csodálkoznunk, hogy ezekből a most tárgyalt korokból származó vízjogi tartalmú rendelkezések a révekkel, hidakkal — vagy az akkor divatos összefoglaló elnevezésük szerint —, a vámokkal kapcsolatban nyertek törvényi szabályozást. Az akkori viszonyok magyarázzák, hogy a víznek közlekedési célokra történő felhasználását lehetővé tevő, vámszedési alkalmul is szolgáló, tehát jövedelmező berendezések, mint kompok, révek, csolnakok, hidak birtak különös fontossággal vízjogi vonatkozásokban. Az ilyen módon gyakorolt vízhasználatokról tiszta képet nyerendő, azok statisztikáját már igen korán elkezdték Vízügyi Közlemények. 9