Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
1. füzet - II. Dr. Luncz Géza: Vadpatakszabályozási eljárások a francia Alpesekben
10 Ezek mellett az előfeltételek mellett egy-egy hosszantartó, vagy hirtelen nagyobb esőzés után észrevétlenül, szinte pillanatszerűleg keletkeznek az első vízmosások, a bevágott, mély sebhez hasonlítható, alaprajzban egyetlen vonalat mutató földhasadékok, a hatalmas vadpatakok első csirái, melyeket Haungnak „ torrents embryonnaires" szóval történt megjelölése után emhriú-vadpatakoknak vagy embrió-tordáknak nevezhetünk el. Ezek az első, s eleinte kicsiny vízmosások, vagy embrió-vadpatakok (embrió-tordák) mindjobban nagyobbodnak, a bevágás mélyebb és mélyebb lesz s nagyon hamar bekövetkezik az a pillanat, amikor az embrió-vadpatakba befolyó, alig észrevehető, vékony vízsugarak, vagy szivárgó vizek a kimélyült meder felett már nagyon magasra nőtt meredek partokat ostrom alá veszik. Ez az ostrom a partoldalak beomlása mellett újabb és újabb kimosásokat idéz elő, mégpedig olyanokat, amelyek — az erózió törvényeit követve — mindig a víz folyásával ellenkező irányban, vagyis felfelé terjednek. Ilyenformán tehát az eredeti embrió-tordák elágazása folytán most már több összetorkoló vízmosás, hasadék keletkezik, amelyek mind egyetlen pontba, vagy egy környékre zúdítják a nagy kiterjedésű felületről az ú. n. hordaléktermelő, vagy hordalékgyűjtő övezetről (Surell elnevezése szerint : bassin de reception) az összes vizet s a víz által hurcolt egész hordalékmennyiséget. A hordaléktermelő övezetben a kiinduló embrió-tordák — aszerint tehát, amint azok létrejöttek — vagy egyetlen pontba futnak össze — amikor is együttes alaprajzi képük tölcsér-, ernyő-, illetőleg legyező-alakot mutat, vagy pedig a mellékhasadékok már kisebb-nagyobb távolságbeli eltolódással torkolnak az eredeti embrió-tordába. Az első esetben — s az összefolyási elhelyeződésnek ez a nagyobb veszélyeket magában rejtő -esete — a Surell által használt „ goulot" szót átvéve, „tölcsértorokkal", míg a második, a gyakrabban előforduló esetben az egyszerű torokkal (gorge) állunk szemben. A két különböző esetben különbözők a hordaléktermelő övezetben a vadpatak pusztításai elleni védekezések módozatai is. A hordaléktermelő övezetben, vagyis a torokban összegyűjtött hordalékot a vadpatak vize száguldva sodorja a pataknak a torok után következő, vagyis második szakaszába, a hordalékszállító övezetbe. A pataknak ezt a szakaszát nemcsak az jellemzi, hogy itt a víz már újabb hordalékot nem, vagy csak nagyon alárendelt mennyiségben képez s hogy szerepe főképen csak a torokban felvett anyag tovaszállítására szorítkozik, hanem feltűnő itt a mederben fekvő azoknak a hatalmas szikladaraboknak nagy tömege is, amelyeket a hirtelen megáradt, de ép oly gyorsan le is apadt patak vize nagy súlyuknál fogva, az áradás rövid tartama alatt, csak egy bizonyos rövid távolságig tudott tovahurcolni. Ezeket a szikladarabokat, valamint a patakba a két szemközti hegyoldalról lezuhanó kőgörgetegek sokszor hatalmas méretű szikláit már csak a rendkívüli nagy áradások sebes vize tudja tovább szállítani. Ebből az övezetből a hordaléklerakó övezetbe való átmenet helyén, vagyis ahol a vadpatak a már szélesebb völgyben folyó hegyipatakba betorkollik, a lerakott hordalék az ú. n. hordalékkúpot (ebne de déjections) képezi. C) Osztályozásuk. A tulajdonképeni vadpatakokat különböző szempontok szerint szokás osztályozni. A legáltalánosabb az alaprajzi alakjuk szerinti, az ú. n. földrajzi vagy topográfiai osztályozás. E szerint megkülönböztethetők: a) Az embrió-tordák (torrents embryonnaires), melyek egyetlen — elágazásokból össze nem tett — völgy, hasadék vizét zúdítják közvetlenül a hegyi folyóba. (Surell ezeket harmadrendű vadpatakoknak mondja.)
