Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - VI. Havalda Endre: A Balaton párolgása

87 A BALATON PÁKOLGÁSA. írta : HAYALDA ENDRE. Tudjuk, hogy a Balaton vízszínének mindenkori állása a víztáplálás és vízveszteség arányától függ. A Balaton vizét a légköri csapadék táplálja. Erről a kérdésről azonban jelen ismertetésemben nem lesz szó. A Balaton vízveszteségét legnagyobb részben a tó felszínéről elpárolgó és a szelek által elsodort vízmennyiség ós részben a Sió-zsilipen lefolyó víztömeg okozza. Hogy a víz elpárolgása milyen jelentékeny szerepet tölt be a tó vízveszteségénél, rögtön szembetűnő, ha rátekintünk a Balaton térképére, illetve, ha összehasonlítjuk a tó területi méreteihez képest annak mélységét. Tudjuk, hogy a tó mintegy 77 km hosszú és átlag 8 hm széles, s az így kiadódó, kereken 600 négyzetkilométernyi területéhez képest átlag csak 4 m mély. Hogy a tó vizének köbmennyisége, a tó óriási területéhez viszonyítva mily elenyészően csekély, arról világos képet nyerünk, ha meggondoljuk, miszerint a Balaton vízmennyiségének aránylagosan való szemlélhetővé tételére egy 770 cm hosszú és 80 cm szélességű lapos teknőben 0"4 milliméter vastag vízborítás elegendő lenne. Természetes tehát, hogy az óriási kiterjedésű vékony vízrétegnek párolgása aránylagosan nagy befolyással van a vízveszteségre. Szerencsére azonban a tóra és annak vízgyűjtőterületére évente lehulló csapadék ellensúlyozza a tónak párolgás folytán való veszteségét. Ha ez nem lenne így, akkor már régen kiszáradt volna, s hazánknak e kincsét már régen elvesztettük volna. A párolgásnak, mint a Balaton egyik fontos természeti tényezőjének megmérésére a múltban nem fektettek elég nagy súlyt. Keszthelyen 1891-ben felállítottak ugyan egy párolgásmérő-állomást, de csak nedves hőmérővel. E nedves hőmérő adatait egy edényes párolgásmérő adataival hasonlították össze s az így kiadódott számításbeli meghatározások voltak az akkori balatoni párolgás-mérés adatai. Ezek az adatok azonban nyilvánosan soha nem jelentek meg. A m. kir. Meteorológiai Intézet 1896. évtől fogva Siófokon egy Wild-féle műszerrel méri a párolgást. Ily műszert állított fel ez az Intézet Keszthelyen is 1922-ben, ahol azóta is rendszeresen működik. 1927. év végén a m. kir. földmívelésügyi minisztérium Vízrajzi Osztálya is ilyen műszerrel szerelt fel 5 balatonkörüli kikötőállomást. Tehát 1928. év elejétől fogva már a régi siófokival és keszthelyivel együtt összesen 7 helyen észlelünk párolgást, és pedig mindenütt Wild-féle műszerrel. A keszthelyi és siófoki több évtizedes régi állomásoknak adataiból voltak megállapíthatók a következő viszonyított eredmények: A balatoni párolgás évi nagysága nem állandó, hanem tág határok között mozog. Vannak oly évek, amikor az egész éven át tartó párolgás csaknem kétszerannyi, mint más években. Az észlelések havi összegéből megállapítható, hogy az elpárolgás december és január hónapokban a legkisebb és a nyári hónapokban a legnagyobb. Mindez egyébként természetes is, mert télen kisebbnek kell lennie a párolgásnak, mint nyáron. Ezek a megállapítások az évente és havonta kiadódott összegeknek egymáshoz