Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - V. Pogonyi György: Az újpesti téli kikötő táplálózsilipjének átépítése

85 apró munkákat végeztük el. (A kész zsilip duna­felőli nézete a 11. sz., a kikötőfelöli nézete pedig a 12. sz. képen látható.) A zsilipépítási munkát augusztus 6-án kezdettük meg és november 20-án fejeztük be. Megjegyzendő még, hogy már most gondos­kodás történt az utócsatornában a -j-6'00 m szinten levő vasgerenda bejárati hídnak a jövőben + 8'00 m szintre való áthelyezéséről. Ugyanis azon a helyen, ahová jövőben ez a híd kerül, a szárnyfalaknál a vasbetonlemez és régi szádfal közé már nem sovány betont, hanem 200 kg/m^-e s adagolású betont helyez­tünk el úgy, hogy az új hídnál csak a mai +3'00 m szintről az ellenfalakat fel kell betonozni a -|-8'00 méterre s arra az új hidat fel lehet szerelni. A „Réthy"-féle elzáró szerkezetek vízalá kerülő részei egyszer miniummal és kétszer vízálló festékkel, a látható részei pedig kétszer miniummal és egyszer eső- és fagyálló festékkel lettek bemázolva. Ugyan­így a korlátok is. Az útócsatorna feneke esetleges kimosás ellen, 40 cm vastagságú, gondosan készített kőhányásból és ennek tetején kő­szórásból készült 7'00 m hosszban. A munkák — tekintettel a várható bizonytalanságokra — ú. n. vállalati rezsi­munkának Írattak ki. Vagyis a kir. kincstár megállapította a végzendő munkák mennyi­ségét, egységárait, ezek alapján megállapított egy összeget, 36.500 pengőt, mint felső határt. Korlátolt versenytárgyalás alapján 6 cég hivatott fel, hogy a fenti munkát hány százalékért végzik el, úgyhogy a munkához az összes anyagot és munkást, balesetbiztosítást stb., a kir. kincstár szerzi be, illetve fizeti, a meg­adott %-ért vállalkozó a munkát elvégzi és adja a szükséges felszereléseket és mérnöki munka vezetést. Amennyiben a törzsmunka a megállapított felső határt, a 36.500 pengő összeget felülhaladja, vállal­kozó a többletmunka után Vo-ot nem számíthat, amennyiben azonban a kivitel olcsóbb lesz, úgy a'36.500 pengő és a kiviteli összeg közöttikülönb­ségből — vagyis megtakarításból — 25 0/»-os pré­miumban részesül.^ A pótmunkák ugyanezen az alapon végeztettek. A versenytárgyalás eredménye volt, hogy a munkát az Országos Építő JR. T. nyerte el 14"5°/n-os Iajánlatával. A vállalat a munkát a legnagyobb körültekintéssel, mérnöki tudással ki­fogástalanul végezte el, a legkisebb súrlódás nél­kül s ezért elismerés jár neki, de különösen Tolnai Béla igazgatónak és a vállalat által kirendelt о С Leichter Aladár kamarai tagnak, akik avatott­sággal és igyekezettel feleltek meg feladatuknak. U. kép. A szárnyfal-biztosítás csatlako­zása a zsiliphez. 10. kép. A kész zsilip teteje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom