Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - V. Pogonyi György: Az újpesti téli kikötő táplálózsilipjének átépítése

so kiemeléssel, melyet -|-3'00 m szintig hordtunk le, egyrészt, hogy a magas falat az építés idejére tehermentesítsük, másrészt, hogy a nagy Duna felüli oldalon a körtöretést +6'00 m szintig el tudjuk ebből az anyagból készíteni. Az utócsatornában a kikötő felől a víz ellen egy, a zsilip ellenfalait összekötő, kereszttöltéssel védekeztünk. Ezután megkezdődött a zsilipben fel­iszapolódott földnek szárazban való leásása addig, amíg ezt a Duna vízállása megengedte. Erősebb áradást kaptunk e munkák idejére úgy, hogy szárazban csak + 1'5 m szintig tudtuk a föld­munkát elvégezni. Ezután a +1'5 m szinten az előesatornában előkészítettük а Г5/Г5 m méretű nyilt kútat, melyet —1'5 m szintig sülyesztettünk ; (1. az 1. sz. képet) a kút elkészítése, tekin­tettel arra, hogy — l'OO m szinten régi kőhányás van, elég fáradságos munka volt. A kútba beállítottunk 4"-es méretű szivattyút s így a további földkiemelés a zsilipben szivattyúzás mellett folyt. (L. a 2. sz. képet.) Ugyanekkor azután az utócsator­nában is ugyanilyen kútat sülyesztettünk le és mindkét szivattyút benzinmotorral hajtva, a földkiemelés minden nehézség nélkül ment a - l'OO m szintig. A munkák alatt a Duna vízszíne a +3'00 méterről állandóan apadt s a föld­munka ezen részének kiemelése ~ l'OO m alatt volt, úgy hogy a két kúttal, illetőleg a 20 db szivattyúval 2'00 vízszínnyomást tudtunk tartani. Hogy a víztelenítést ily gyenge berendezéssel el tudtuk végezni, azt annak köszönhetjük, hogy a munkagödörből a földet mindig csak ott emeltük ki, ahol betonmunkát kellett végezni. Ezt a munka­gödröt a víz hozzáfolyása ellen két oldalt védte az ellenfalak kettős szádfala, melynek hézagai az idők folyamán tökéletesen elzáródtak, elő- és utócsatoroa felöl pedig védte az az anyag, mely évek alatt ott lerakódott. Ez oly finom agyagos és zsíros'anyag volt, oly jól össze volt tömődve, hogy semmi vizet nem engedett át. Vizet csak a fenékről a — 0'90 m szintről kaptunk. Itt is az a szerencsés körülmény volt, hogy a régi kőhányás feküdt ott, mely szintén eltömődött a feliszapoló anyaggal s így a vízfeltörés centrális volt, melynek a kútakhoz csatornával való vezetése egyszerűen megoldható volt. Szivattyúzás mellett 8. kép. Az alaplemez készítése. 4. kép. Betonozás a homlokfalnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom