Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei
29 alkalmazkodnia Turkesztánban. Egészen bizonyos, hogy az évi csapadéknak nagyon egyenlőtlen elosztódása és a szünetnélküli nyári hőség következtében műöntözés nélkül szó sem lehetne nagyobb arányú, sikeres gazdálkodásról. A déli hegyvidék fennsíkjait és lejtőit kivéve, csakugyan minden gazdasági termelés az öntözött területeken megy végbe. Az egyes oázisok kiterjedése, tehát a művelhető területek nagysága is jóformán teljesen attól függ, hogy milyen távolságra ér el rajta a csatornák öntözővize és hogy jut-e belőle elegendő mennyiség az évi termés biztosítására ? Azután a termelés sikere a vízen kívül még azon fordul meg, hogy az oázis népében van-e hajlam, készség és tudás az öntözővíznek helyes alkalmazására és hasznosítására. Egész Turkesztánban 3 millió hektárnyi öntözött területen folyik a gazdálkodás, ahol a földművelő nép legnagyobbrészt még ma is csak az ősrégi kezdetleges eszközökkel veszi ki és hasznosítja a folyók, források és kutak vizét. A vízzel való helyes bánás és annak célszerű alkalmazása úgyszólván benne van az oázisok lakóinak vérében. Az öntöző rendszerek apró részletkérdéseinek megállapítását, a víz elosztását, eltérítését és a felhasznált mennyiség mérését régidőktől fennmaradt módok, szokások és jogok szabályozzák, amihez az egész vízgazdálkodás engedelmesen alkalmazkodik. A folyómenti oázisokon, ahol nagykiterjedésű öntözések vannak, a népesség egyes telepei szerint külön-külön csatornák juttatják el a vizet az ,,aulok" és „kislakok" közelébe. A vízszükséglet megállapítása és arányos elosztása az egyes területeken a vízbíró, az ,,agszakál" hatáskörébe tartozik, akit a földművelők maguk közül választanak és akinek a tapasztalataiban, igazságos és megértő intézkedéseiben rendesen megbíznak és megnyugszanak. Az öntözővízhez az oázison minden felnőtt férfinak földje arányában van joga. Egy-egy családfőnek birtoka 4—5 hektárnyi terület, ami örökségképpen száll apáról-fiúra. Idegen nemzetségbélinek el nem adható. Ezenkívül a művelhető területek csekély terjedelménél fogva nagyon sok fölművelő él Turkesztánban, akinek nincsen saját birtoka és egész életén keresztül mint bérlő, vagy csak mint egyszerű munkás foglalkozik az oázisokon. Turkesztán főterménye a búza, ami a zöldségfélék és a gyümölcs mellett egyúttal a nép főtápláléka is, míg a len, kender, a gyapot és a selyem a ruházat anyagát adja. Mindezekből a rendes időben mindig megterem annyi, hogy a lakosság állandó szükségletét kielégítheti. De terem még fölösleg is, ami már a kereskedelmi forgalom számláját gyarapítja. Ez a fölösleg elsősorban a gyapotból, aztán a szőlő, gyümölcs és dohányból kerül ki. Ezeknek a terményeknek jobb és nagyobb tömegű előállítása volt az, ami már a háborút megelőző időkben is főcélja és törekvése volt az orosz kormányzatnak.. Turkesztán gazdasági termelésének fellendítésére létesült a híres murgávvidéki cári mintagazdaság, ami Turkesztán öntözött tájai részére az újirányú helyes gazdálkodás példájául szolgált. III. Sándor orosz cár 1887-ben a Murgáv-folyó völgyében 115.000 hektárnyi lakatlan puszta területet vett birtokba és ott lassanként a legmodernebb vízművekkel felszerelt öntözőgazdaságot rendeztette be.