Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei
2& jut. Ezeknek az eladósodott földműveseknek földjükből puszta élelmükön kívül más jövedelmük nincsen. Bár a régi földbirtoktörvények megóvták a földművelőket attól, hogy tőlük a birtokukat valaki elvehesse, a terményeknek előre való lekötéséről és a teljes eladósodástól a régi törvények még sem tudták megmenteni. Ez a nép sohasem volt előrelátó és egy-egy rossz esztendő, vagy teljesen elmaradt termés már végleg az ínség karjaiba, a nélkülözésbe kergette. Azután hiúsága, képzelt kötelességei szinte érthetetlen, meg nem magyarázható költekezésekbe sodorják bele. Időnként akoldusszegénységben élő földműves is egyszerre csak anyagi helyzetével teljesen összeférhetetlen méretű pazarlást enged meg magának és egész életén át nyögi azt az adósságot, amelybe bizonyos családi ünnepségek ceremóniái sodorták. Az első fiú születése, a leány kiházasítása. a szülők temetése mind olyan alkalmak, amikről sajátszerű keleti képzelete azt sugallja, hogy módján felül is minden költséget magára kell vállalnia, hogy ilyenkor megfelelő fénnyel ünnepelhessen. A legkisebb indiai faluban is mindig ott van az üzletember és a terménykereskedő, aki kizárólag adás-vétellel és pénzkölcsönzéssel foglalkozik. Az ilyféle üzlet egész Indiában már a legrégibb időkben elterjedt jövedelmező foglalkozás volt. Annak, akinek földje, birtoka volt, ezek az üzletemberek mindig szívesen adogattak pénzt kölcsön mindaddig, amíg a várható termésből a pénz kamatja megtérült. Természetes, hogy az ilyen tőkések mindig kizárólag csak az üzletre gondoltak, a földműves sorsa teljesen közömbös maradt előttük. A biztos adósnál a hitelezők a pénzt nem igen sürgették, a földművesnek terheitől való megszabadulása nem volt érdekükben, sőt láthatólag azt kívánták, hogy a jó adós lehetőleg minél mélyebben süllyedjen bele a kötelezettségek tömkelegébe. Az új irányú hitelélet megalapozása szempontjából India törvényhozásában talán a legsikeresebb intézkedés az új birtokforgalmi törvény megalkotása volt. Bár az öröklött föld zavartalan tulajdonjogát a régi törvények egész Indiában biztosították, a földtulajdonosok mégis lassanként annyira eladósodtak, hogy végül földjük minden jövedelme évről-évre csak a kölcsönök kamatait fedezhette. Ujabban azok a kamatkötelezettségek, amelyek az évi termés értékét meghaladják, megszűntek, a kölcsönök pedig úgy módosultak, hogy az évi termés lefoglalt értéke a tőkét is feltétlenül évente törlessze. A föld tehát ma már törvényesen csak oly mértékben terhelhető meg, hogy valószínű terméséből évek során a kölcsöntőke is letörlesztődjék. Az új uzsoratörvények gondoskodnak arról, hogy semmiféle privátkölcsön se tarthasson örökké, hanem az bármikor visszafizethető legyen és a föld tulajdonjoga a hivatásos pénzkölcsönző kezébe soha át ne mehessen. A birtokforgalmi és a hitelügyek rendezésével egyidejűleg a különféle szövetkezeti mozgalmakat is állandóan sok jóindulatú segítségben részesíti India kormányzata. A hitelszövetkezeti szervezkedés ma az egész világon mindenütt széles körben terjed és India egyszerű földművelő népe között is fogékony, jó talajra talált. Az önsegély, a szervezett takarékosság és az egymás segítésének gondolata a legszegényebb néprétegek között is hívekre talált és hamarosan meggyökeresedett. Az ilyen irányú eszmehirdetésnek és céltudatos nevelésnek lett következménye