Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

16 fenn a szentvízű Ganges tájékán, a Himalája hegyvidék lábánál, mindenütt állandóan vele is marad a bűvös kábulat. Indiában a színek, illatok, hangok, új alakok, rengeteg méretek és számok egyszerre teljesen lefoglalják az odaérkező idegen minden érzékét és minden gondolatát. Már a partralépéskor, az első félórában elfogja és hatalmába veszi valami különös varázslat, amitől aztán nem tud és nem is kíván megszabadulni. Érzékei lassan elzsibbadnak, ítélőképessége elszunnyad, képzelete pedig állandóan valami csodásan finom tömjénfüst szelíd, kék felhőin látszik ringatódzani. Közben elhisz és elképzel minden lehetetlent, minden valótlant és minden hihetetlent is. Az első délután, amint ott ül a modern nagyszálló kényelmes fonott székében, a gyöngyfüggönyös árkádok hűvös homályos boltívei alatt, egyszerre csak szinte észrevétlenül, színes szőnyeg terül a lábai elé és azon guggolva, bókolva üdvözli egy turbános szakállas misztikus alak. Szinte csak nagy fénylő fekete szemével kér engedelmet és csak pillantásával köszöni meg az érdeklődést és már rakosgatja is maga körül a tarka cserepeket, amiknek a földjébe nyomban elülteti a híres csodafák magjait. Ekkor már halvány ködbe borul körülötte minden, lassanként az egész alak a levegőbe emelkedik és a mennyezetív szabályos keretéből integet feléje hódoló gesztussal. Az idegen csak ámul és mereven néz felfelé, közben észre sem veszi, hogy a tünemény ismét csendesen közeledik hozzája. Már ott is áll előtte és rémületére óvatosan leemeli a bíborturbános fejét a vállairól és csendesen leteszi elébe a földre. Közben körülötte a cserepekben már kikelt, szárat, levelet hajtott és mellmagasságra nőt fel a csodanövény. A fejetlen alak kiegyenesedik, leszakít a csodafáról egy virágos ágat és hódolattal nyújtja oda az ámulónak. Aztán a bűvölet kék köde hamar eloszlik, a művész, hóna alatt az összesodort szőnyeggel a teljes valóságában áll ott előtte és alázatosan várja a mutatványért neki kijáró baksist. Az idegen, kezében az illatos virággal kábultan tér be a szobájába. Ha a virágos ágat lepréseli és elviszi távoli otthonába, annak meg nem szűnő illata, finom levél- és sziromrajza, halványuló színpompája, még évek múlva is az Indiában átélt vagy átálmodott csodák emlékeit kelti benne új életre. Ha azonban a praktikus dolgok, a valóság és a reálitások felé irányul gondolata és rendszeresen hozzáfog, hogy alaposan megismerje a körülötte mozgó mai élő Indiát, akkor sem igen keveredik ki az ámulatból. Ha sorbaveszi az ezerféle látnivalót, utazik, kutat, kérdez, lát, olvas és tanul, az előtte felgyülemlő adatok tömegei, a szédítő számok nagysága, vagy azok aránytalansága, az élet rendkívülisége, mind tovább és tovább belekábítják a varázslatok sajátos bűvkörébe. Az Indiában élő 320 millió ember, 117 különféle nyelvet vagy nyelvjárást beszél. Születése, vallása, foglalkozása szerint, a hit, a szokások, kasztok és babonák ezerféle válaszfala által elkülönítve él itt ez a csodálatos, színes ősembermozaik. A legnagyobb része Brahmát hiszi Istenének, mellette Visnut imádja és Sivát féli. Allatot nem öl, de ha meghal, teste a tűzben ég el és élve lép hozzá a máglyára a felesége, hogy vele együtt váljon hamuvá. Hiszi, hogy a szent tűz tisztító lángjában elemeire oszlik fel teste, hogy a felszabadult atomok új alakban egyesülve ismét befogadhassák a lelkét. Nagy vigasztalás ez a nyomorúságban tengődőnek, mert bizonyos abban,