Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

1. füzet - VII. Kisebb közlemények

96 következménye, hanem egyszerű folyománya a felületi vizek eltávolításának. Ha azonban voltak azelőtt olyan részek, amik korábban búzát is termettek, ma pedig állítólag terméketlenek, azt a talajvízsülyesztés hiányában aligha lehet a belvízlevezetések rovására írni. Szerző a belvízelvezetések folyományának tartja a föld árjának lesülvedését is. Bizonnyára olyankor járt ilyen területeken, amikor a messziről jövő földárja, a távolabbi vidék csapadékszegénysége folytán, önmagától is alacsonyan állott, amint az a belvíz­rendezések előtt is többször megtörtént. Ha pedig az állítás a tényleges valósággal megegyeznék, mindenesetre fel kell erre vetni azt a kérdést, honnét veszi magát a belvízrendezések után is megjelenő földárja? Kifejezetten rá kell mégegyszer arra mutatni, hogy az alföldi belvízcsatornák igen távol esnek attól, hogy valóban lecsapoló, tehát talajjavítók is legyenek s itten kell azt is megállapítani, hogy az alföldi gazdasági viszonyok előrehaladása egyszer majd meg fogja követelni a belvízcsatornák olyan mértékű átalakítását is, hogy azok valóban a talajjavítás céljait is szolgálják. Ennek természetesen együtt kell járnia a mai hálózat már említett igen-igen alapos megsürítésével. Ha még sikerül a szerző által jelzett talajjavítások révén nemcsak a szikeket^ hanem még a márga altalajú réti agyagos részeket is teljesen koagulált állapotba átvinni és ilyenben bizonyos, a tapasztalat által kiadódó időközökben megismétlődő kezelés révén állandóan meg is tartani s ha akkor az derülne ki, hogy a talajjavító lecsapolókká átalakított és a célnak megfelelően kellő sűrűségűvé tett belvízcsatornák az altalajvizeket is nem kívánatos mélységig sülyesztenék le, rendelkezésre áll a nagy­mennyiségű talajvizektől ma is szenvedő áteresztő talajokon ősidők óta gyakorolt és már az ókorban ismert az a segítség, hogy a talajvizek szintjét alkalmas helyeken beépített tiltókkal szükség esetén megemelhetjük. Attól pedig, hogy a belvízlevezető csatornák, a csak remélt állapotnak bekövetkez­tekor, szárazon maradjanak és így fölöslegesekké váljanak, minden egyébtől eltekintve, annál kevésbé lehet és kell tartani, mert téli fagyok akkor is lesznek és akkor is szükség lesz arra, hogy a felületi vizek tavasszal, a gazdálkodás lehetősége érdekében, minél gyorsabb ütemben eltávolíttassanak. Hozzátehető még ezekhez az is, hogy a gipszezéssel megjavított szikes területek jóságának állandósítása érdekében aligha lesz mellőzhető a urainezés valamilyen olcsó módjának — amilyen pl. az Angolországban már mintegy 150 éves múltra visszatekintő vakond-drain — alkalmazása, valamint az is, hogy bizonyos szikfajtáknál a diainezés már gipszezés nélkül is alkalmas eszköz bizonyos csíkféleségek könnyebb eltüntetésére. Ezt a volt komáromi m. kir. kultúrmérnöki hivatalnak, Bars vármegyében, a lovag Schoeller-féle uradalomban végzett alagcsövezései beszédesen igazolják. Az előadottakkal kapcsolatban — közbevetőleg említve meg, hogy a társulatok legújabb statisztikái mind a szíkesterületek csökkenéséről adnak számot — minden bővebb kommentár nélkül ideiktatom a szikek világhírű ismerőjének és tudósának: dr. 'Sigmond Elek műegyetemi tanárnak „A hazai szikesek és megjavítási módjaik" című pályakoszorúzott munkája 62. oldaláról a következőket: „Az elmondottak alapján a szíkesedés akkor kezdődik, midőn a száraz éghajlatban egyes teriiletek időszakosan túlbő nedvességben részesülnek és az altalaj olyan, hogy a vízben feloldott sók el nem szivároghatván, a nagymérvű párolgás következtében besűrűsödnek és a talaj kémiai és fizikai alkotását a fent kifejezett módon átalakítják."

Next

/
Oldalképek
Tartalom