Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

55 Az 1863. évi hallatlan szárazság okául mindig gyakrabban hangoztatták a Tiszaszabályozást és a lecsapolással kiszárított területek befolyását a csapadékjárásra. Erre vonatkozólag írja Micskey, hogy „valóban csak szűkkörü képzelődés az, mellyel szakítanunk kell egyszersmindenkorra, mintha holmi vékony vízvonalak és aránylag csak maroknyi tócsák terjedelmesebb szárazföldön ennek éghajlati nedvességét vagy szárazságát számbavehetőleg szabályoznák."

161 Volt aszályos esztendő, ínség akkor is elég, mikor termékeny rónáinkat mocsaras lápok fedték. A szárazság és gátszakadások váltakozása következtében előállott nyomor fokozta a felvett kölcsön törlesztési nehézségeit. Újabb kölcsön adását az osztrák nemzeti bank megtagadta. A társulatok gondoskodása így oda irányult, hogy a szükséges pénzt valamiképpen beszerezzék és a hátralékos annuitásokat befizessék, az adómentességi sérelmeket elintézzék. Kedvező fordulatot jelentett az 1867. év a tiszavölgyi mellékfolyók visszacsatolásával. Az ország alkotmánya helyre állott. A tiszai ügyeket a központi „Felügyelőség" megszüntetése után a tiszaszabályozási „Kormánybiztosság" vette át, mely a mederrendezési munkákat az eredeti terv keretében legnagyobbrészt 1875-ig befejezte. A kormánybiztosságot 1875-ben feloszlatták, teendőit a közmunka és közlekedésügyi minisztériumba utalták. Úgy a kormány, mint a törvényhozás, az ország életébevágó fontos ügyekkel lévén elfoglalva, a Tiszaszabályozás terén fontosabb intézkedés nem történt. A társulatok alig tudták fedezni fenntartási költségeiket; sőt azokat, amelyek gátszakadás által szenvedtek, országos segély tartotta vissza a végpusztulástól. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Duna és mellékfolyóinak érdekeltjei a társulatokba való tömörüléstől idegenkedtek; megalakításuk különben is nagyon nehezen ment. A tiszamenti árvédelmi társulatok rossz példái elkedvetlenítették őket. A törvényhozás javítani kívánt a helyzeten, mikor megalkotta a vízszabályozó társulatokról szóló 1871. évi XXXIX. t. c.-t és a gátőrségről szóló ugvanezévi XL. t. c.-t. Az 1874. évi XI. t. c.-el a belvizek levezetése körüli eljárásokat szabályozták. A Dunán már korábban történt tizenegy átmetszés a viziutat 96 km-el rövidítette meg. Az 1850—60-as években a Dunán vízműtani felvételek alig készültek, kivéve dévény—csunyi és a gutor—siilyi szakaszokat. Az általános Dunaszabályozás iránti mozgalom 1870-ben indult meg. A Rábán és a mellékfolyóin — számos panasz és kérelem elhangzása után — 1858—61-ig történtek újabb felmérések. Az érdekeltek azonban nemsokára belátták, hogy a hatóságoktól hiába várnak támogatást. A Marcal szabályozását Vas, Zala és Veszprém vármegyék a hatvanas évek után hajtották végre. A Rába, Rábca, Répce szabályozás és a Fertőlecsapolás halaszthatatlan volta annyira átment a köztudatba, hogy az érdekeltek költségén ezek felvételét elhatározták. Első faladatnak látszott egy olyan társulat megalakítása, mely a Rába és a vele kapcsolatos folyók szabályozását, illetőleg mocsarak lecsapolását lesz hivatva megvalósítani. így alakult meg 1873-ban a „RábaszabályozO Társulat." i«

1 Micskey Imre: Vízjogi és vízmívelési alapismeretek.