Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő halálának tizedik évfordulójára

8 hogy nem elég az egyoldalú működés, magyar agrárpolitikát kell követni, sikerült neki a gazdák, mérnökök és erdészek értékes részének bevonásával a nagy reményekkel útnak indított lapot, a „ Hazánk B-ot megalapítania, amelyik első harcosa volt a kisemberek boldogulásának, a helyes birtokeloszlásnak, a progresszív adózásnak, amik mellé feltételként állította a tiszta hazafiságot, az igazi vallásosságot és a közéleti tisztaságot. Sajnos, ez a lap nem soká élt. Nem volt a napi pártpolitika szócsöve és olyan dolgokat is hangoztatott, amik nem minden oldalon keltettek visszhangot. Bernát István szomorúan állapítja meg, hogy a kommunizmus bizonyára nem kaphatott volna nálunk lábra, ha az akkor hangoztatottak valóra válnak, s idézi Tisza István 1918 szeptemberi beszédében foglalt azt a beismerést, hogy mekkora hiba volt a falu szervezésének elmulasztása a romboló gyári munkássággal szemben. Melankóliával állapítja meg, hogy az a gróf Károlyi Mihály, — akit egykor az OMGE elnöki székébe ültetett, s aki a nemzeti nagyság építője helyett a nemzet sírásója lett — az volt mégis a nemzeti ébredés előidézője. Kinyitotta azokat a szemeket, amik eddig nem láttak, s megláthatóvá tette azokat, amiket a „Hazánk" hirdetett. Kvassay távolbalátó szeme mindezeket előre látta, szelleme megérezte és ezért volt harcosa annak a mozgalomnak, amit röviden jellemeztem. Hogy pályájának ezen a terén nem aratott olyan sikereket, amiket hazája javára óhajtott, nem az ő hibája, hanem azoké, akik a helyesen kitűzött céloktól eltérve, olyan délibábokat hajhásztak, amiket soha el nem érhettek, s olyan célokat segítettek elő, — ha önkénytelenül és tudatlanul is — amik a felfordulás érdekei mellett csak rombadöntők lehettek. íme, nagy vonásokban előttünk áll ennek a valódi nagy embernek a képe, akinek talán csak egyetlen hibája volt : túlzott szerénysége és mimóza lelke ! Ha talán harcosabb szellem, s igénybe veszi a szó fascináló hatalmát is, nem éri be a zajtalan, becsületes munkával, talán többet ér el gazdatársadalmi téren is. De így is, amikor eszméi ma már ragyogó tisztaságban állanak mindenki előtt, s még azok is kénytelenek hangoztatott igazát elismerni, akik ha nem is ellenségei, de céljai kivitelében kerékkötői voltak, még azok is reménykedve várják annak a hajnalnak hasadását, ami után a ragyogó nap bearanyozza ismét Szent István Magyarországát a Kárpátoktól az Adriáig. Ma már hajnalodik, habár csak lassan. Fokozatos, kitartó munkára, egész lelki kapacitásunk igénybevételére lesz még szükség, hogy a romokat eltakarítsuk, s elűzzük a magyar eget ma még beárnyékoló sötét felhőket, megteremtsük ismét a volt Magyarországot. S ha ez meglesz, ebben benne lesz Kvassay munkájának sikere is. Elhányt. Fuit! mondják a latinoskodók. Erre azt mondom, nem igaz, nem mult el, csak földi porhüvelye pihen az akácfalombos őrszentmiklósi temetőben, szelleme és alkotásai örökké élnek, örökké hirdetik nevét és dicsőségét, amíg csak magyar vízimérnök él ezen a földön, amíg magyar hajók járják a magyar vizeket, amíg magyar gazdák túrják ennek a sokszorosan megszentelt, sok vérrel öntözött drága magyar földnek rögeit. Áldott legyen emléke!