Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

2. füzet - II. Hartmann Ottó: Vízmennyiségek és sebességek kiszámításának lehetősége a keresztszelvények és felületi sebességek alapján. Fordította: Kenessey Béla

25 Ha tehát ismeretlen vízhozományú vízfolyásokra alkalmazzuk őket, használhatóságuknak már semmi alapja nincsen. A képletek használhatóságát különösen befolyásolja az esésnek tulajdonított érték. Akinek bőségesen volt alkalma vízszínesések mérésére, ismeri ennek a gyökjel alatti tényezőnek e'rzékenységét. Sokszor kénytelenek vagyunk vagy szakaszok kiegyenlített esését, vagy pedig csatornáknál a fenékesést az ingadozó, tényleges vízszínesés helyébe tenni. Ezek az okok vitték rá a szerzőt annak megvizsgálására, vájjon nem volna-e lehetséges az esés tényezőjét a számításból egészen kiejteni és pedig úgy, hogy ne a sebességeket, hanem közvetlenül a vízmennyiségeket számítsuk Ы? Ez mindenekelőtt megköveteli a víz különböző mozgási lehetőségeinek beható vizsgálatát, mert ezek befolyásolják a másodpercenkénti vízmennyiséget képviselő test változatos alakjait. Anyagul főként a bajor hidrotechnikai hivatal vizsgálatai használtattak fel, továbbá a bécsi központi hidrográfiai és a svájci szövetségi vízgazdasági hivatal kiadványai, valamint még néhány közzétett teljes mérés eredményei, mint pl. a koblenzi Rajna mérése. I. FEJEZET. A FOLYÓVÍZ MOZGÁSÁNAK FÖALAKJAI. a) Sebességmegfigyelések, mint a lefolyó víz mozgási alakjainak meghatározására szolgáló bizonyítékok. Ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy a másodpercenként lefolyó vizet képviselő test nem más, mint az a tér, amit a lefolyó víz másodpercenként kitölt, s lia ezt számítással akarjuk megállapítani, az feltételezi a víz mozgási válfajainak, illetőleg a vízrétegek azon alakjainak ismeretét, amelyek a másodpercenkénti vízmennyiséget képviselő test alakját befolyásolják. Az elmélet eddig a víz mozgása tekintetében nem adott kielégítő feleletet, ezért mindig kénytelenek vagyunk a mérések alapján számított eredményekből a gyakorlatban használható következtetések levonására. Emellett azonban az a kérdés, hogy a sebességmérő szárnyak által szolgáltatott eredmények elméleti szempontból minden további nélkül a tényleges sebességet adják-e, még eldöntve nincsen. Bár kisebb vízmennyiségeket köbözhetünk, s az eredményeket szárnymérésekkel hasonlíthatjuk össze, mégsem ismerjük a folyókon és patakokon végzett mérések pontosságát. Az kétségtelen, hogy a szárnyak és az alkalmazott módszerek javulása a gyakorlattal és tapasztalattal kiegészítve a mérések pontosságát emelte, de az, hogy ugyanazon szárnnyal ugyanazon függélyben más sebességeket és más sebességi görbéket találunk aszerint, amint a szárny rúdra van erősítve, vagy pedig fel van függesztve, — amint azt kísérleteimnél is tapasztaltam — annak szükségét igazolja, hogy a sebességváltozás elméleti megvizsgálásakor mindenütt egységes szárnyakat kell alkalmazni. Nem mellékes az, hogy 30 cm lapátátmérőjü, 158 mm vastag rúdra erősített szárnnyal a fenék fölött 15 cm magasságban mérem-e a sebességet, vagy pedig 3—4 cm átmérőjű olyan szárnnyal, ami 19 mm rúdon van. Az első esetben a szárny lökésszerűen mozog, míg a kis érzékeny szárny inkább megadja a tengelye irányába eső tényleges sebességet. Csak a kis szárnyaknak a kilencvenes években megindult használata — amihez a kemteni Ott cégnek magam adtam meg az impulzust — tette lehetővé a fenék közelében levő sebességek ismeretébe való jobb behatolást, míg bár a régebbi mérések, a fenék fölött