Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő emlékezete

19 Programm, melybe már akkor bele volt értve, mit a nemzet tömegei, sőt vezérekül választott politikusai is csak évtizedek múlva, nagy nemzeti szenvedések s a bolsevizmus pusztításai után fedeztek fel és fogadtak el vezető politikai elvként. A mezőgazdaság felvirágzása és ennek révén a nemzet gazdasági és értelmi újjáteremtése, mert amaz szükségkép vonja maga után azoknak a rétegeknek megerősödését, melyek legszívósabban ragaszkodnak a hagyományokhoz, legerősebb támaszai a szent koronának s amelyeknél még eleven erő a hit- és a kereszténységbe vetelt bizalom. Még ina is, megtépett, fogyatékos voltunkban mily erőt képviselnek ezek az érzések, mutatja az a meg nem támadott nézet, mely szerint ezeken verődtek vissza a bolsevizmusnak azok a szenynyes hullámai, amelyek egy őszi éjszakán összetörték politikai intézményeink javarészét és oly becstelen igába hajták az országot, milyet még nem viselt soha. A közelmúlt tapasztalatai szerint tehát a haladásnak keresztelt, de üres jelszavak és törekvések iránt érzéketlen, elmaradottnak csúfolt rétegek mentették meg az országot a végleges pusztúlástól. Mennyi kiábrándító tanúság, mennyi anyag ez a magunkbaszálló elmélkedésre. Tisza István gróf is, pártjától búcsúzva, kénytelen volt 1918. szeptemberében bevallani, hogy a falu szervezésének elmulasztása a romboló gyári munkássággal szemben, végzetes botlás volt. A gyorsan fejlődő hanyatlás eseményei mutatták, hogy a legnagyobb és legvégzetesebb minden más mulasztás fölött. Ha a Köztelek falai közt kicsirázott s Kvassay Jenő által 25 év előtt élesztett mozgalom célját éri, hazánk ma nem mutatna oly szomorú képet, amelyen, nem csoda, ha sokan kétségbe is esnek. Nem lettünk volna áldozatai a két forradalomnak s megtakaríthattuk volna az oláh meghódolás szenvedéseit és kártételeit. Károlyi Mihály gróf csapatai nem nyernek hatalmat és a vörös anarchia martalócai nem merészkednek elő sötét odúiból. A nemzeti érdekeket öntudatos, szervezett, vezetőkben nem szűkölködő, hazafias és keresztény közvélemény védte volna, mögötte milliók acélos karjai. Nem fejlik a plutokrácia oda, hova eljutott s az új fejlődés nem tenyészt nyakunkra proletárhóhérokat. Másként volt megírva. A merkantilérdek, az eltakarva működő nemzetközi áramlatok győztek. Az agrárpolitikai kérdések, földbirtokososztály megmentése helyett 25 év előtt az egyházpolitikai harcok lépték szét a nemzetet. A reverzálisok kérdését, a zsidó recepciót állíták első sorba, lekötve vele a nemzet figyelmét. Vájjon jogosan-e? Oly nagy szükség volt-e e reformokra, hogy értük el kellett hanyagolni minden mást? Megőrizték-e ezek a nemzetet az elbukástól? De ily zavarok között az új irány beállítása, a lassú előkészítő munka, az elmék felvilágosítása, a lelkek megnyerése és a régi nézeteknek új törekvésekkel való kicserélése, lehetetlen feladattá vált. Az egyházpolitikában a konzervatív felfogáshoz kellett csatlakoznunk. Ez belső harcokat, visszavonást, végül belső szakadást idézett föl. A lapot létesítő tábor egy része hallani sem akart arról, hogy a haladással szemben foglaljon állást. Haladásnak mondván azt, amit a merkantil sajtó a szabadkőműves páholyok irányítása folytán, annak mutatott be. 2*