Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)
2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő emlékezete
l) V ráznak. De ellensége volt annak, mely a demagóg irányzat által elkapatva, a jelszavaknak enged s az egyenlőséget hirdeti úgy, hogy ez az alacsony hajlandóságok uralmát jelentse s az egyesek, a többet érő egyéniségek kiemelkedését lehetetlenné tegye, sőt ezek elnyomására vezessen. Nem volt azok közül való, akik az elmúlt dicsőség romjain keseregve, feudális előítéletekbe burkolódzva, tétlenül és lomhán állanak szemben az új idők követelményeivel. A haladó kor egyik legmodernebb pályájára lépve: mérnök lesz és a vizek hasznosítása, szabályozása és lecsapolása körül fejt ki nagy és áldásos tevékenységet. Azon 40 éven át, mely alatt őt megfigyelni és szeretni alkalmam volt, mindig és mindenben az ambíciók legnemesebbike vezette: jót tenni, használni s azt a kört, melybe őt isteni végzete helyezte, emelni gazdaságilag, de erkölcseiben is. Külső sikerekre, ragyogó, de üres kitüntetésekre nem pályázott. A hírlapi tömjénfüstöt éppen nem kereste. Demokrata volt, mert mindenkit tehetsége és belső tartalma szerint értékelt, de az arisztokrata határozottságával utasította vissza, ami aljas, felháborító és nemtelen. Annyi sablonos, a divatos áramlatot kihasználó, belső érték és tehetség nélküli szereplő között sohasem az egyéni érvényesülés vágya vezette és soha szeme elől nem veszítette el azokat a nagy célokat, melyeknek kora ifjúságában szerelmet esküdött. Hü maradt hozzájuk, a bolsevikiek által időelőtt megásott sírja bezártáig. Ha igaz az, hogy az alkotó munka terén nagyot, aranyra és márványra érdemest ért el az, ki megtanítá kortársait két kalászt növelni ott, hol előbb csak egy nyert szűkös létet, akkor Kvassay Jenő — aki előbb ki nem használt, vízzel borított nagy területeket hódított meg a mezőgazdaságnak, aki a víz tápláló erejét biztosító előbb terméketlen lapályoknak, aki folyókat szabályozott, munkáihoz egy új mérnöki gárdát nevelt s a Duna-kérdésben nemzetközileg is méltányolt legelső tekintélyek közé küzdötte fel magát, aki irodalmi téren annyi babért és kitüntetést ért el — valóban nem élt hiába. Emlékét megbecsülve, törekvéseit méltányolva, saját magunk értékét öregbítjük. Kvassay Jenő 1850-ben Budán szüfetett. Iskoláit Győrben, műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, hallgatója volt a magyaróvári gazdasági akadémiának is. Huszonötéves korában, mint az állam ösztöndíjasa, beutazza -— folyton szakmája körébe eső tanulmányokat végezve — Közép-Európát. Majd 1878-ban az ország első kultúrmérnöke lesz s mint ilyen, élére kerül a kultúrmérnöki hivatalnak, melynek jelentőségét évről-évre növeli. Rövid 14 év alatt miniszteri tanácsos, s a vízépítészeti és talajjavító hivatal főnöke lesz, különféle kitüntetésekben részesül, mint h. államtitkár. 1919-ben lép nyugalomba s a bolsevizmus legsötétebb napjaiban tér meg elődeihez. Annyi pusztulást látva és átélve, bizonyára csüggedt és lemondó tépelődések után. Működése elágazó és minden irányban sikeres volt. Tevékenységének centrális gondolata a talajjavítások, lecsapolások révén a magyar föld termőképességének emelése. Űj termőterületek meghódítása és ekevas alá vétele a folyók szabályozása által. Az értékesítés megkönnyebbítése a folyók hajózhatóvá tétele révén. A víz termékenyítő erején túl, annak mint hajtó és villamossságot teremtő tényezőnek kihasználása. A siker biztosítása nem ment körültekintő és lahkadatlan munka nélkül.