Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

2. füzet - II. Szilágyi Gyula: Elsülyedt vízijárművek kiemelése

2t» végig, a legmélyebb helyen 1 méter magasnak talált iszapréteg volt lerakodva. Folytonos szivattyúzás, mellett kezdetét vette a hajótérben levő iszap eltávolítása, részben a víz felkavarásával és szivattyúzással, de főleg lapátolással és vedrekkel, ezt három napon és a közbeeső két éjjelen át szakadatlanul végeztük. Az iszap kiszedésének mértékében a hajó vízfelőli oldala emelkedett, ezzel szemben a hajó partfelőli oldala az iszapba ben3 romulva mindjobban felfeküdt, amihez hozzájárult, hogy a Duna kis mértékben apadóban volt. Az iszap eltávolításának harmadik napján a hajó fedélzete teljesen vízszín fölé került. Ekkor óvatosságból a hajónak összes fedélzetnyílásait lebárkáztuk, hogy a hajót a későbbiek során esetleg újbóli elsűlyedés veszélye ellen biztosítsuk, közben pedig a mintegy 120 m. széles Dunaág túlsó partján két guborát állítottunk fel és ezekkel a hajót vízre húztuk. (11. kép). A vízrehúzás után a hajó a vízfelőli 10. kép. Radvány partrahúzás után, szivattyúzás közben, víz felöl nézve. oldalára billenve teljesen úszott, a vízvonal a fedélzet pereme alatt mintegy 20 cm.-re volt. Mivel a három napi folytonos üzem folytán munkásaink kimerültek, a harmadik éjszakára a gépeket leállítottuk és a hajó víztelenítése az éjszaka folyamán váltott őrséggel időnkinti kézi szivattyúzással történt. Azután még további 5 napon át folytattuk a hajó kitakarítását, aminek folytán a hajó félrebillent oldala napról­napra emelkedett, egészen vízszintes helyzetbe azonban nem sikerült hoznunk, tehát a hajó felemelkedő oldalát az elvontatás idejére láncokkal leterheltük és a vontatás könnyítése céljából a hajó keréklapátjait is leszereltük. Közben azonban bekövetkezett a fagy. A grébeci Dunaág akkor már három napja be volt fagyva, a jég 5 cm. erős volt. A Radványt újabb befagyás veszélye fenyegette. Az időjárás mindig hidegebb lett, veszteni való időnk nem volt, 3 csónak­kal nekivágtunk a befagyott Dunaágnak és két napi erős munkával 4 km. hosszú­ságban keskeny csatornát törtünk a jégen a nagy Dunáig, amely jégmentes volt. Nov. 29-én a G. D. 6. uszály kivételével összes járműveinket egymás után akasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom