Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

1. füzet - IV. Sajó Elemér: A budapesti kereskedelmi kikötő munkálatai

24 ezzel elejét lehetett venni a végrehajtó szerv elsietett létesítésének. A munkálatok végrehajtása céljából a soroksári kirendeltségből szervezett M. kir. Kikötőépítö Igazgatóság 25 állami mérnöke 90°/

0-ban a földmívelésügyi minisztérium vízimérnökei közül került ki. Michelet szerint a forradalmak a sok elhamarkodott és káros dolog között jó és hasznos javaslatokat is vetnek a felszínre. Ami rossz, az elenyészik, ami pedig jó, az megmarad. Ilyen jó alkotásnak bizonyult a kereskedelemügyi és a földmívelésügyi minisztérium vízi ügyköreinek (a kikötőnek és a soroksári ág munkálatainak) egyesítése ós a Kikötőépítő Igazgatóság megszervezése. Ez a hivatal — a felállítása óta lezajlott forradalmak, zavarok és sokféle változó irányzat ideje alatt — legszilárdabb bázisa volt a kikötőügy fejlődésének. A bizottságnak 1919 február 1-én történt megalakulása után nagy lendülettel indult meg a munka. A február 1-től március 21-ig (a proletárdiktatúra kitöréséig) eltelt néhány hét alatt elkészültek a kikötőnek általános (túlnyomó részükben jelenleg is érvényben levő) és a fontosabb részleteknek részletes tervei. A tervezetnek az volt az alapgondolata, hogy egyrészt a távoli jövőben várható, egyáltalában elképzelhető legnagyobb mértékű fejlődésre is meg legyen a lehetőség, de másrészt — tekintettel a súlyos gazdasági viszonyokra és a közel jövőben várható forgalom bizonytalanságára — ebből a nagy keretből egyelőre első részletként csak annyit töltsünk ki, amennyi okvetetlenül szükséges. Első részlet gyanánt — alapos megfontolások és tárgyalások alapján — a szigetvágány (^.-nál) átépítését, az építés alatt álló 700 fm. hosszú fővárosi partfalat (a helyszínrajzon D—12-vel jelölve) és e két partrész között tervezett Б és С medencéket szemelték ki, amelyekhez még a tűzveszély miatt a kikötő terület legalsó részére tervezett — petroleum-kikötő (O) csatlakozott volna. Mindezek a művek mintegy 1 millió tonna forgalmat győztek volna meg és azért került ezekre elsősorban a választás, mert legközelebb voltak a fővároshoz, és aránylag legkisebb költséggel lehetett volna azokat kiépíteni. A fenti munkálatok céljaira az autonom bizottság azonnal beszerezte az anyagokat és felszereléseket, felépítette a szükséges munkáslakásokat, raktárakat és egyúttal megindította a munkálatokat is, úgy hogy március 21-én, a proletárdiktatúra kitörésekor már nagy gépi felszerelés és 400 munkás volt munkában és minden elő volt készítve arra, hogy a munkáslétszám május elejéig 1500 főre emelkedjék. A soroksári ágon megkezdett munkálatokat is folytatta a bizottság, sőt megkezdette a már régen tervezett gubacsi híd építését is. Ez a munkálat volt a kulcsa a soroksári ág Erzsébetfalva alatti szakasza végleges rendezésének. A proletárdiktatúra a további fejlődésnek gyorsan véget vetett. Az autonom bizottság működése természetesen rögtön megszűnt. A diktatúra bukásáig a már megkezdett munkálatokat is csak kisebb erővel és igen nagy nehézségek árán lehetett folytatni. A diktatúra bukása után a forradalmi alakulatokat természetesen soiva feloszlatták. Ezek közé vették be az autonom bizottságot is, bár annak előmunkálatai még a háború előtti időre nyúltak vissza. A későbbi tapasztalatok azt bizonyították, hogy a kikötőügy szempontjából célravezetőbb lett volna az autonom bizottságot elvileg megtartani és csak személyi tekintetben reorganizálni. A proletárdiktatúra bukása után a bizottság — bár nagy akadályokkal és már küszöbén a feloszlatásnak — újra megkezdte (a földmívelésügyi minisztérium