Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)
2. füzet - II. Szilágyi Gyula: Elsülyedt vízijárművek kiemelése
9 oldása nem lehet most már célunk, mert mindenek felett létünk biztosítására, gazdasági megerősödésre kell törekednünk. Mérhetetlenül sokat veszítettünk, magasan jártunk, de veszteségeink visszavezettek minket a nemzeti erő ősforrásához, a földhöz, amely éltet és a lét és nemlét nagy harcában új erőt ad. A földet, a magyar ugart Jcell szebbé, termöbbé varázsolnunk minden szeretetünket és erőnket arra pazarolnunk, amelyben nem csalódhatunk s amely újra vissza fogja adni jövőnkben való bizalmunkat, hitünket és régi határainkat. Az elsülyedt vízijárművek kiemelési módjainak és elveinek tárgyalása során hajóemelés alatt mindig folyami járművek kiemelését értem. Ha a folyami hajózásnál egy jármű valamilyen oknál fogva súlyos sérülést szenved, a sűlyedőfélben levő hajónak — legyen az gőzös vagy vontatmány — rendszerint van még annyi ideje, hogy a folyó sekélyebb parti részét elérve úgy súlyedjen el, hogy legalább kis vízállásnál fedélzete vízszin fölé kerüljön: ez esetben a hajó úszóképességének visszaállítása rendszerint nem jelent nagyobb problémát. Vannak azután olyan esetek, amikor pl. nagy vihar, jégzajlás, összeütközés, a mederben felemelkedő sziklacsúcsra való ráfutás folytán vagy egyéb sérülés mellett a kormányozhatóság elvesztése következtében a hajó sorsa az emberi befolyás alól kisiklik, ilyenkor igen bonyolult elsűlyedési esetek állhatnak elő, amelyek mindenikében a hajó kiemelése különleges feladat elé állít. Ilyen különleges eset volt 1922. év márciusában a Radvány nevű kincstári gőzös elsűlyedése is, amely gőzös elsűlyedésének körülményei és az emelés szempontjából a hajónak különösen kedvezőtlen fekvése méltán keltette fel a műszaki és hajózási körök figyelmét. Ennek a gőzösnek szerencsés kiemelése adta közvetlenül az indító okot arra. hogy a hajóemelés terén szerzett tapasztalataimat ismertessem. Mielőtt ennek tárgyalásába bocsátkoznám, röviden ismertetni kívánom azt a keretet, amelyben a hajóemelés terén gyakorlatot és tapasztalatokat keresni alkalmam volt. A hajóemelést a világháború két utolsó esztendejében hivatásszerűen űztem, mint az Aldunán működő katonai hajóemelS alakulat egyik emelőcsoportjának parancsnokául vezényelt utászhadnagy. Amióta a Duna habjain hajók járnak, a nagy háború előtt sohasem lehetett volna még csak el se képzelni azt az óriási számú hajósűlyedést, helyesebben sűlyesztést, ami a világháború alatt, de különösen 1916. év őszén végbement. Ugyanis mindjárt a háború kitörésekor az Aldunán egymással szembenálló tüzérség első dolga volt az ottrekedt hajópark bombázása, hogy az ellenséget a víziszállítás lehetőségétől megfossza. Romániában pedig, ahol az erdélyi hegyek felől Bukarest irányában történt előnyomulásunk következtében a Duna vonalát a románoknak sietve kellett kiüríteniük, arra nem lévén idejük és módjuk, hogy a kikötőikben álló hajókat magukkal vigyék a Fekete-tenger felé, az összes ottlevő járműveket elsűlyesztették, annyival * A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet vízépítési szakosztályában az 1923. évi március hó 22-én tartott előadás. Elsülyedt vízijármüvek kiemelése.' Irta: Szilágyi Gyula. (11 képpel). *
