Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

1-3. füzet - I. Weismahr József: Vízsebességméréseink hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerek és eszközök

.3-í Mellőztük továbbá a fogaskeréknek azt a helytelen és sok zavarra ajkaimat szolgáltató ágyazatát, amelynél a fogaskeréknek a dörzsdob méretével kibővített agya egy becsavart csapon forog. Ehelyett a rugót tartó .lemezt úgy idomítottuk, hogy vele a fogaskerék kétoldali csúcsos tengelyét közrefoghassuk. A rúgóval együtt tehát a fogaskereket is a műszerről könnyen leemelhetjük vagy szilárdan a műszerre illeszthetjük. A rúgót pedig úgy tisztítjuk, hogy előbb a könnyen leszerelhető fogaskerék tengelyét kiemeljük. A X., XXIII., sz. ábrákkal illusztrált két műszernél a rúgót teljesen elhagytuk és az áramkör kapcsolását az egyik el nem szigetelt görgővel biztosított

1 k. E szerkezeti elem eltávolításával megszabadítottuk a műszert a belső ellentállások egyik legkellemetlenebb tényezőjétől. , A minden egyes vitorlafordulatnak elektromos regisztrálása tehát külön nniszerészeti megoldást nem igényel, mindössze nagyobb emelkedésű vitorlát kell alkalmazni, a sebes és kisebb emelkedésűt a lassúbb vízfolyásokban. E módosítással nemcsak a műszer érzékenységét fokoztuk, de annak a bizonytalanságnak is elejét vettük, amely abból származott, hogy bar munkabözben változhat a rúgó feszültsége és ezzel a műszer forgásvonala, a sebességeket mégis az eredeti, változatlan forgásvonalról vagyunk kénytelenek leolvasni. A belső ellentállásokat tehát egyrészt csökkentettük, másrészt állandósítottuk. A vitorlatengelyek ágyazata szerint csoportosított sebességmérőknek harmadik tipusát az jellemzi, hogy a vitorla mindkét végén túlnyúló tengely oly módon befogott, hogy vagy csak a megtámasztott vagy mind a két vége csúcs körül forog. A hordalékra tekintettel, ez volna az ágyazás legjobb módja, ha a tengely• tartókeret homtoktagja közvetlenül a vitorla előtt örvénylést nem okozna. E három műszertípus hátrányait felismerve azok kiküszöbölésére irányuló törekvésünk a XXIII. ábrában bemutatott új műszertipusra vezetett. Ennek lényege, hogy a vitorla a harangalakú görgő foglalattal együtt egy fix aczéltengelv körül forog. A vitorla egy csőre van erősítve, amelyre a görgőkfoglalatját egy gyúszű alakú szorítócsavarral rögzíthetjük. A szorítócsavar meghúzásával egy csapszeg tolódik a tengely megfelelő vájatába, amely megakadályozza, hogy a vitorla a tengelyről lecsússzék. Munkaközben a műszer eme forgórészei, a vitorlára működő nyomás folytán, a vitorlacsőbe csavart aczélpajzszsal, a kikúposított tengely csúcsára támaszkodnak. A konczentrikus forgást, a fix konczentrikus tengely, a pajzsba nagyobb csúcsszöggel mart ellenkúp és a konczentrikusan elhelyezett görgők biztosítják. A forgásban résztvevő műszeralkatrészek, a kopásnak alávetett műszerelemek kivételével, amelyek kemény aczélból valók, magnaliumból készültek. A vitorlacső és a görgők foglalatjának fala, az automatikus öblítés végett a lehetőségig át van törve. Ellentétben az eddigi konstrukcziókkal, nem a fix görgők között forog a vitorlatengely, hanem a Jix tengely körül a görgők, ami lehetővé tette, hogy a görgőket tartó meddő alkatrész nem a vitorla terében, hanem jóval mögötte a forgó alkatrészek végső tagjaként helyeztessék el. Ezzel az elrendezéssel azt a műszerhibát, mely a vitorla egyenletes forgását zavarja, kiküszöböltük és a pulzativ áramlás, illetve a vízfolyás természetének megfigyelésére alkalmasabb műszert nyertünk.