Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

22 de a Berettyó vízgyűjtőjénél magasabban fekszik, a Fekete Körös vízgyűjtőjével nemcsak szomszédos, de azzal jellegre nézve is jól megegyezik. A vízgyűjtő terület alakja azonban sokkal kedvezőbb, a folyó fővölgye hosszú, keskeny és esése eléggé egyenletes, úgv hogy a fővölgy alkotásától a folyó szelídebb jellegére következtethetnénk. A Fehér Körös keresztvölgyei azonban nagyesésüek, a bele ömlő patakok torrensek. A mellékpatakok árhullámai gyakran összetorlódnak. A folyó völgye zártabb mint a Fekete Körösé, de a délnyugatról jövő erős légáramlatok a Fehér Körös völgyét bőséges csapadékokkal árasztják el. A Fehér Körös vízgyűjtőjében Menyháza és Gaina valóságos esőzési központok. Az esőzés iránya. Majdnem minden viharunk nyugatról jő és az Atlanti oczeán felől csap le partjainkra. A viharok jó része magán az Atlanti oczeánon, vag\

r a Földközi tengeren keletkezik. A kivételes nagy intenzitású és tartósabb esőket általában a nyugatról elinduló cziklónok hozzák. Ezért reánk nézve igen fontos, hogy a nyugati állomások jelzéseit idejében megkapjuk. A Körösök és a Tisza vízgyűjtőjére legkedvezőtlenebb az az eset, ha a magas nyomású légréteg a Földközi tenger vagy az Atlanti tenger fölött helyezkedik el, az alacsony nyomású légréteg pedig az ország határán vagy azon túl Oroszországban. A tengerből felszálló nedves párákat a légáramlat a depreszio felé sodorja, ezek a viharközéppont felé közeledve kénytelenek felszállni és lehűlés következtében csapadékuk jó részét leejtik. A légáramlatok útjában eső hegyek a páratelt légrétegeket felfogják és lecsapódásra kényszerítik. A múlt század utolsó harmincz évében a legnagyobb lecsapódás az Adria felől, délnyugati irányból indult el; a Tisza és a Körös innen kapta a legnagyobb csapadékot, míg a Duna az Északi tenger felől. Ebből azt a megnyugtató következtetést vonták le, hogy a Duna és a Tisza egyszerre egyenlő mórtékben fel sem áradhat. Az a cziklon, a mely víztartamának nagyobb részét az egyik helyen leadta, a másik helyre hasonló nagy víztömeget nem zúdíthat le. A délnyugoti áramlatokat a Tisza és a Körösöü vízgyűjtőjére annyival is inkább veszélyeseknek tartották, mert a Földközi tenger partját szegélyező hegyeken kívül más akadály a légáramlat útját nem zárta el. Északnyugat felől nem annyira a Kárpátok alacso^abb nyúlványai, mint inkább a csehországi hegyek fogták fel a légáramlatokat. A múlt század elején (1813. év augusztus havában) még délről jött a cziklon, a mely Felső-Magyarország nagy árvízveszedelmét okozta, a Vág és Sajó völgyében mérhetetlen károkat okozott ; egy század múlva 1912 szeptember és 1913 július havában azonban északnyugati szél hozta azokat a fellegeket, a melyek Magyarország keleti felét elárasztották. A mint az «Időjárásban» dr. Sávoly Ferencz kifejti «1913 július havában a nagy légnyomást mindig nyugaton találjuk, a kis légnyomás.t pedig keleten. A szubtropikus nyugati légnyomás maximum, a mely többnyire magasabb szélességeken tartózkodott, északnyugat, azaz oczeáni légáramlást tett uralkodóvá Európában. Az északnyugati szél pedig hideg levegőt árasztott ránk és szüntelenül sodorta felénk a tömérdek tengerpárát, a mely a kontinensen felszállásra kényszerülvén, felhővé tömörült, lecsapódott és az esőnek ama elapadhatatlan forrásául szolgált, a mely árvízzel sújtotta a fél országot és százmilliókkal felérő kárt