Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

lö A Körösök és a Berettyó vízgyűjtőjén az áradás nagysága csak azért vehető arányosnak a hosszabb idő (3—4 hónap) alatt lehulló csapadék összegével, mert a rövidebb ideig tartó és az. árvizet előhívó erős lecsapódások rendszerint ilyen nedves időszaknak elején, végén vagy olykor közepén jelentkeznek. Ha a hó az árvizindító esőzés megérkezéseig megmarad, ennek hatása szembeszökő, de természetszerűleg a márcziusi árhullám nagysága nem függhet az áprilisben lehulló csapadék mennyiségétől. Bogdánfy az 1898 évi körösi árvizet előidéző okok nyomozása közben rájött arra, hogy a Körösöknek tavaszi árvíz magasságát a téli hó mennyiségén kívül az olvadás mikéntje, a tavaszi záporesők erőssége határozza meg. Az .ő véleménye szerint «a Tisza középső szakaszára pl. közel mindegy, hogy a téli ho egyetlen hirtelen keletkező árhullámban, vagy több apróbb árhullámban érkezik-e le, a mely utóbbiak egymást utolérve és egymás fölé tornyosúlva ugyanazt az eredményt idézik elő, mint egyetlen nagy árhullám.» Egészen mások a viszonyok a Körösök vidékén, itt ugyanis a felső mérczék közel vannak a hegyekhez, s így egy hirtelen jövő meleg eső egyszerre magasra duzzasztja a vizet, míg a lassú olvadás csak kisebb árhullámot okoz, melyek a felső szakaszon nem összegeződhetnek. A Körösökön a hőmérséklet gyors felszökése, a hirtelen olvadás, már kisebb esőkkel is nagy árhullámot indít. így pl. 1890-ben a téli csapadék az átlagost sem haladta meg, a januári záporok nem voltak túlságos erősek (Nagyváradon január 22-én 16 mm, január 24-én 21 mm eső esett) a folyókon azonban hatalmas árhullám vonult le, minthogy a hőmérséklet január 19-éröl 20-ára —2'2 fokról már a reggeli órákban felszökött 3-7 fokra. Nagyobbára hóolvadásből keletkezett az 1881, 1888 márcziusi és 1890 januári árvíz, jelentékeny menynyiségű hólé emelte kivételes magasságra az 1895 és 1915 márczius és kisebb mértékben az 1895, 1898 és 1915 áprilisi árvizet, míg az 1887 májusi és 1913 júliusi árvizet az erős intenzitású záporesők indították útnak. A legnagyobb áradást megelőzőleg lehulló csapadék, az úgynevezett előkészítő esők, annyiban szintén hozzájárulnak az árvizek keletkezéséhez, a mennyiben a talajt átáztatják, vízzel telítik és megnövelik az áradást előhívó csapadékokból a felszínen lefolyó vízmennyiségét. A csapadéknak az a része, a mely a tetőzést megelőzőleg 5—10 nappal előbb hull le, a Körösökön rendszerint még a tetőzés bekövetkezése előtt levonul, de lefolyásában megtölti á folyók medrét, elönti a Körösök hullámterét és így közvetve a tetőzés nagyságát is bizonyos mértékig fokozhatja.. Ha az áradást megelőzőleg a csapadék hó alakjában hullott le, ez nagy vízmennyiséggel gyarapítja a folyó vízhozamát, mert a frissen leesett hó gyorsan olvad. Ha a megelőző ősz és a tél esős volt, úgy tavaszszal az altalajvíz a folyó felé áramlik és ez is megnyújthatja az áradást, sőt emelheti az áradás nagyságát. Nyáron a talajvíz állása általában alacsonyabb mint télen, a nyári árhullámból elpárolgás és beszivárgás következtében több vész el, mint a tavasziból ; a nyári árhullámok lefele haladtukban jobban ellapulnak, mint a tavasziak. , Az árhullám vízmennyisége leginkább attól függ, hogy a lehullott csapadéknak hanyadrésze folyik le a földszínén. Erre pedig legnagyobb hatása van a légkör párateltségének és hőmérsékletének, a talaj állapotának (telítettségének) és esésének.