Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

1. füzet - V. Apró közlemények

67 víztartalmát megfelelőképpen csökkenteni. Az iszap víztartalma 90 — 95% szokott lenni. Mivel a nagy víztömeg minden czél nélkül meleget és zsíroldószert nyel el, elsősorban a víztartalmat kell csökkenteni. Ez kolloidkémiai úton sikerült. A zsírtalanítás, kivált a zsíroldószernek az iszaptól és víztől való elkülönítése is sok nehézséggel járt, míg végül a sötétbarna színíí, kenőcsszerű, rosszszagú zsirt elő lehetett állítani. E zsírból csökkentett nyomáson véghezvitt lepárlással sárgaszínű zsirt kaphatunk, a melyből sajtolással 50% olein és 50% szilárd stearin nyerhető. A nyert termékek közül az olein a fonáshoz, a stearin a gyertya- és szappaniparban használható; a visszamaradó szurokszerű anyag jó kábelizolálóanyag, sőt kenőszerként és fedéllemezek előállítására is fölhasználható. A zsírtalanított iszap vízkötőképessége annyira csökken, hogy alkalmas készülékben víztartalmát 50%-ig el lehet távolítani, ezt az iszapot több czélra, legjobban fűtésre lehet használni. A telep melegszükséglete igen jelentős; az iszap melegfejlesztőképessége átlag 2824 kalória ; az iszap 25% szénnel keverve igen jól égethető a rostélyon és melegmennyiségét nagyon jól ki lehet használni. Az iszap melegfejtőképessége azonban nagyobb, mint a telep szükséglete, s ezért a fölösleg más czélokra (elektromos világítás, erőczentrálé) is jól értékesíthető, vagy trágyázásra használható. Az iszap nitrogéntartalma átlag 2'5—3-2%; a bradfordi iszapot pl. szuperfoszfáttal keverve, sőt a nélkül is, Francziaországba szállítják, a hol kerttrágyázásra hasznosítják. Minthogy 50% víztartalommal az iszap már szilárd, brikettezni is lehet, s így szállítása nem ütközik nehézségbe. Az iszap nitrogénjéből elgázosítás (eltüzelés) esetén ammóniát is lehet termelni; ez a kérdés azonban technikailag még megoldatlan. Az iszap eltüzelésekor jó minőségű salak marad vissza, a melyet útépítésre, sőt műkőgyártásra is értékesíteni lehet. A Konsortium zur Verwertung städtischer Abwässer eljárása tehát (Cliem. Ztg., .1915, 294. 1.) az azelőtt oly kellemetlen iszapot úgyszólván teljesen értékesiti és a kérdést valósággal ideálisan oldja meg. Attól a pillanattól kezdve, hogy az iszap a gyűjtő medenczékből a szivattyúvezetéken át az extraktorokba jut, az egész folyamat befejeztéig, tehát míg a nyerszsír a tárolókba jut, az iszaptömeg állandóan zárt edényekben és vezetékekben van. A magasabb hőmérsékleten végbement kémiai kezelés során az eredetileg bűzös iszap kellemetlen szagát teljesen elveszti, az eltüzeléskor tehát semmiféle bűz sem származik. A rothadó anyagok a készülékből nem jutnak ki addig, míg el nem bomlottak. A költségszámítás szerint a zsírkivonás ezzel az eljárással föltétlenül gazdaságos. A Jcasseli eljárásról Jenckel dr. (Chem. Ztg., 1915, 492. 1.) a következőket mondja el: A kasseli telep czélja az volt, hogy az iilepítőmedenczék iszapjából szórható nitrogéntrágyát és technikailag hasznosítható zsírt termeljenek. A szabadalmazott eljárás veleje az volt, hogy a kénsavval gyengén megsavanyított iszapot 90 — 100° C-ra hevítették, majd szűrősajtókon sajtolták át s a sajtolt száraz iszapot benzollal vagy benzinnel vonták ki, miután kevés konyhasót és égetett gipszet is adtak hozzá, hogy az anyag a kivonás után is szárazabb és így szórható, tehát trágyázásra használható legyen. Kétségtelen, hogy az eljárás során az iszap értékes anyagaiból a sajtolással igen sok elvész ; nem csoda tehát, hogy a gazdák a trágyát, mely hatástalannak bizonyult, nem fogyasztották. A Marburgban végzett szakszerű trágyázó-kísérletek során azután bebizonyult, hogy az iszap trágyázóértéke oly csekély, hogy a szállítás költségeit sem fedezi. A meleg 5*