Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
5. füzet - VI. Apró közlemények
162arra számítanak, hogy 1937-ig ezek a számadatok 23.200, illetve 34.866 lóerőre fognak növekedni, azaz, hogy akkor tekintettel az elmaradhatatlan erőveszteségre 47.000 lóerőt kell majd termelni. A nyári szárazság vízhiányát gőzerővel fogják pótolni. Erre azokat a gőzgépeket is fel fogják használni, melyekkel most a Capitoliumot, a kongresszus és szenátus könyvtárépületét s egyéb állami épületeket világítanak. E gépek 10.000 lóerőnél többet szolgáltatnak s a száraz időszak hiányait még hosszú éveken át pótolhatják. A völgyzárógáttal összefüggő vízerőtelep az új medencze alsó falához épül és egészen közel fekszik Maryland állam és Columbia kerület határához. A völgyzárógát, mely igen magas bukógát, betonból készül. Alaprajza köríves (3. rajz). Legnagyobb sugara 206 m. Teteje 27-50- nél lesz null felett. Keresztmetszete a bukógátak rendes keresztmetszetéhez hasonlít (4. rajz.). Ennek a bukógátnak tetejéből betonfalak fognak felnyúlni úgy, hogy az egész gát 18 darab, egyenként 19'80 m széles lefolyónyílásra oszlik. Minden nyílást el lehet majd zárni az erre szolgáló 7-50 m magas Sioney rendszerű tiltótáblával úgy, hogy ekkor a víz -j-35' 0-re duzzad fel. A nyílásokat elválasztó pillérek sugarasan állanak. A bukógát hátsó szíve azért görbe, hogy egyrészt állékonyabb legyen a gát, másrészt, hogy az átömlő víz zuhanását elkerüljék. Evvel a berendezéssel a tervezett duzzasztás-magasságot sohasem haladják meg. A gépházzal szomszédos három nyílásnak tiltója felül billenthető lemezzel lesz ellátva, hogy a víz színén úszó jeget le lehessen ereszteni. Ugyanezt a szolgálatot teljesíti a balparton levő csorduló is. (3. rajz.) A gát testében a tiltok