Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

4. füzet - V. Apró közlemények

fcl herhajókat a gőzösökhöz hajtsa. A zsilip alatt veszteglő helyül a 4-0 kilóméter hosszú torkolati rész szolgál, mely a zsiliptől az Oderáig nyúlik ; veszteglő helyül szolgál a hozzá csatlakozó tófelszín is. Hogy esetleges javítások idejére a zsilipeket szárazzá lehessen tenni, a zsilipek felett 150 méterre a csatorna szélességén keresztül érő tűs gátat építettek. Nem akarták ugyanis a vizet a legfelső zsilip felső feje segítségével elzárni, hogy a zsilipet ne tegyék ki a túlnagy víznyomásnak. A zárógát azért épült olyan messze a felső zsiliptől, hogy megépítése alatt a zsilipek forgalma korlátozást ne szenvedjen. Ugyanabból az okból a gátat két részben építették vas-szádfalak védelme alatt. A zsilip és a túsgát közti távolság elég volt ahhoz, hogy a hajók az építés alatt álló fél gáttól nyitvahagyott nyílásból odakanyarodhattak a zsilipkapúhoz. A legfelső (vízválasztó) medenczében az Odera—Spree-csatorna építésekor három biztosító tiltó kapút és három betétgerendás elzáró zsilipet építettek. Ezeket a csatorna kimélyítése és a fenék vízzáróvá tétele után eltávolílották s nem is építették újra fel, mert most már nem kell attól tartani, hogy a töltések átszakadnak. (A csatorna vizének a partok mentén lévő területek felett mért legnagyobb magassága 3*0 méter.) Magát az előbb említett tűsgátat, a lehető legolcsóbb elzáró berendezést is csak azért találták megengedhetőnek, bár két óra kell a felállításához, mert attól nem kell tartani, hogy, ha az egyik zsilip esetleg váratlanul hirtelen tönkremenne, a csatornát ennél gyorsabban volna szükséges elzárni. r A csatorna kibővítése 1915. év elején a nyugati és középső szakaszon má készen volt. A keleti szakasz azóta alighanem szintén elkészült már. (Zentralblatt der Bau Verwaltung 1915. évi 17. száma.) Juventius Antal. 2. A hőmérséklet ingadozása és az árvizek közti összefüggés az Oderán (2 rajzzal.) Az éghajlat hosszabb időszakonkint ingadozik és ez az ingadozás az oka, hogy bizonyos vidék vízviszonyai sokszor évtizedeken keresztül egészen más képet mutatnak, mint annak előtte.. Arra, hogy éghajlat-változás és vízjárás mily szorosan függenek össze, igen jó példa az Odera nyári árvizeinek megjelenése. Az árvizekről számos mérczeadat áll rendelkezésre, melyek némelyike száz évre is visszanyúló összehasonlítást tesz lehetővé. Ezeket az adatokat a következő csoportokba lehet foglalni: Az Oderán 1813. és 1855 között néhány közepes árvízen kívül, több nagy nyári árvíz vonult le. Közöttük a legnagyobb az 1854-iki rendkívüli árvíz volt. Ezzel szemben 1856-tól 1879.-ig nem volt jelentékeny nyári árvíz. Ez alatt azt értjük, hogy

7 nem volt olyan nyári árviz, mely ' az Odera alsó szakaszain bizonyos magas vízállást idézett volna elő. Az 1880. évben azután ismét megkezdődött a nagyobb nyári árvizeknek sora. Ezek az árvizek sokkal sűrűbb időközökben következtek egymásra, mint az 1813—1855. közti időszak árvizei, bár az árvizek előidézésében résztvevő tényezők száma jóval kisebb volt, mint amazoknál az árvizeknél. Eszaknémetország vízügyi évkönyveiben azt találjuk, hogy a nyári árvizek az Oderában a glogau-i mércze -f-4'20, a krossen-i mércze —j- 3*60, a frankfurti mércze -f-3-50 és a Schwedt-i mércze 2*90 vízállásai fölé az 1813—1855-iki időközben az 1856—1879-iki » az 1880—1903-iki » 5-ször 0-szor 9-szer