Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

4. füzet - IV. Maurer Gyula: A Béga V. csegézőműveinek vasszerkezete

öi a vízállás a mindenkori víz hozomány duzzasztási görbéje mértékével leszáll. A vízhozomány növekedésének megfelelően a bögék alsó végén a vízállást mindaddig apasztjuk, míg a vízmennyiség annyira megnő, hogy a folyóban a kellő vízmélység duzzasztás nélkül is előáll. Ez az úgynevezett szabadhajózási víz, midőn a duzzasztó-művek már lefektethetők. De ha esetleg e vízállás rövid tartamára való tekintettel a duzzasztó-művet nem is nyitják meg, a duzzasztást a bögék alsó végén annyira kell mérsékelni, hogy a bögék felső végén a megszabott vízállás már ne emelkedjék. A legmagasabb duzzasztott vizeknek a bögék alsó végén, vagyis közvetetlen a művek fölött való eme legnagyobb mértékű leszállítása tapasztalat szerint mintegy 90—100 cm. Az ilyenkor még meglevő vízszinkülönbség pedig a II. sz. csegéző műveknél Г15, a III. és IV. sz. műveknél 1*50, a IV-nél 1*55, az V.-nél 1'90 m lenne. Csakis ily magasak lehetnének a zsilipek fenéklépcsői is. Ezek a méretek azonban oly csekélyek, hogy alig jelent költségtöbbletet, ha a zsilipet fenéklépcső nélkül építjük ki. A fenéklépcső elmaradásával együtt elmaradnak a felső fej nagyobb tömegével, vagy eltérő alapozó mélységével járó alapozó nehézségek is; a fenéklépcső elmaradása azonkívül azzal a nagy haszonnal jár, hogy az ilyen zsilipet, s a hozzájuk vezető csatornákat, mindkét kapúpárt megnyitva igen hatásosan tudjuk öblíteni, s a lerakódott iszapot elmosatni. A II. és VI. számú zsilipeknél a fenéklépcsőt különben már azért is el kellett hagyni, mert a duzzasztó-mű építése ideje alatt mind a folyót, mind a hajózást nyitott kapúk mellett a'csegén vezettük keresztül. A III—VI. vízlépcsők kapui közel hasonló szerkezetűek, mint az écskai felső kapúké. (L Vízügyi közlemények XXIX. füzetét.) A kapú merev négyszögletes keretű, a melyre a víznyomást részben a lemezburkolat és másodrendű vízszintes tartók, főkép azonban az erós, merev átlók veszik át. Támaszkodás egyedül az alsó és felső főtartók mentén lép föl, a mennyiben a kapúk csak ezek irányában vannak sarúval ellátva, amelyek a támaszkodásból származó erőket a falra átvinni képesek. Az écskai felső kapúk, valamint a III. és IV. sz. vízlépcsők azonos rendszerű kapúi egyszerűbb és átnézetesebb szerkezetűek, míg az V. és Vl-ik zsilipek kapúi már összetettebbek. Azért az alábbi fejtegetések első sorban a II—IV. vízlépcsők kapuira vonatkoznak, míg az V. és VI. sz. művek kapuit és módosításaikat később fogjuk tárgyalni. Sík és ívelt kapúk. Sík lemezburkolatú kapúknál kettőnél több támaszsarút alkalmazni majdnem czéltalan, sőt káros, mert a szerkezetet sztatikailag határozatlanná teheti. A sík lemezburkolat a kapút oly merevvé teszi, s egyes alkotórészeinek a kapú síkjában való bármily csekély viszonyos elmozdulását annyira lehetetlenné teszi, hogy ha kettőnél több vízszintes főtartót, s nekik megfelelően több támaszsarút alkalmazunk, nem számíthatunk a szerelés akkora pontosságára, hogy a sarúk valamennyien fölfeküdjenek a támaszlapokra, s egyaránt viseljék a terhet. Ezért, ha a kapúk egyes alkatrészeinek terhelését és erőltetését kellő pontossággal akarjuk meghatározni, két támaszsarúnál. s neki megfelelően két vízszintes főtartónál többet nem czélszerü alkalmazni. Ha azonban a vízszinkülönbség nagy, s a kapúk is magasak, két sarú alkalmazásakor a sarúk terhelésében mihamar elérjük azt a határt, a melyen túlmenni már nem kívánatos, sőt meg nem engedhető.