Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - IV. Wolfsholz Ágost: A czement-besajtoló eljárás, fordította: Bartus Adolf

137. más, mint az egész pillérnek szádfallal való körülzárása, az építő gödörnek kiszivattyúzása, a lenyírt pillérdarabnak szárazban való lebontása és a pillérnek az alsó, megmaradt részen való újra felfalazása. Ez a munka természetesen sok időbe került volna és a csatorna forgalmát liúzamosabban nehezítette, esetleg egészen megakadályozta volna. E helyett a lenyírt pillérdarabot a legrövidebb idő alatt ismét a pillér törzsére ragasztották és vele a legszorosabban egyesítették, még pedig oly módon, hogy búvárok, a víz szine alatt 3 m mélységben lévő törés hézagát vitorlavászonnal és kötéllel elzárták úgy, hogy a pillérnek így bekötött sebébe 15 m

s híg ezementhabarcsot nyomhattak, mely a törés hézagát teljesen kitöltötte és annak mentén a vászonborítás alatt még erősítő burkot alkotott. A vasúti forgó hídnak a habarcs megkeményedése után végzett próbaterhelése a helyreállított pillérnek teljesen kielégítő állapotát igazolta. A pillér a forgó hídnak szilárd híddal történt kicseréléséig minden követelménynek megfelelt. A 3. kép mutatja a sajtolás munkáját, mely nem tartott tovább egy napnál. Időnkint alagútak bedőléséről olvashatunk, de sem ezeknek a baleseteknek okait, sem azt nem tudjuk meg, hogyan lehetne őket megakadályozni vagy legalább korlátozni. A 4. kép «alagutak hátának betonozásán néven számtalan vasúti alagútnál végzett biztosító- és tömítőmunka végrehajtását mutatja. Magyarázatul megjegyezzük, hogy az. alagutak építésekor a sziklát nagyobb szelvényben törik át, mint a milyent az alagút falazata megkíván. Ily módon a boltozat és a szikla közt űr marad, mely a boltozat vízálló fedőrétegének elhelyezésére szükséges és melyet utólag kövekkel töltenek ki. Ha már most valamely alagútnál ezt a szigetelő réteget nem helyezték el szabályszerűen vagy megsértették, akkor a hegység vize hozzájuthat az alagút falazatához, melyet így rövid idő alatt kimos s az alulról behatoló és kénsavtartalmu lokomotivgázok közbejöttével gyorsan elpusztít. Az alagút felé lefolyó hegyi vizek magát a hegységet is kimossák, minek következtetében nagy sziklatuskók már gyakran meglazultak, leszakadtak és az alagút tetejét áttörve nagy szerencsétlenséget okoztak. E veszély megelőzésére a boltozat belső szinét számos helyen 40 mm bő lyukakkal megfúrják, ezekbe egymásután a nyomószivattyú csövét bevezetik, hogy a szabadalmazott eljárás szerint kinyomott vízzel a háttöltés földes részeit és az alagúthát iszaprétegét leöblítsék és eltávolítsák. Azután nagy habarcs-sajtóval híg ezementhabarcsot nyomnak a boltozat mögé, a munkát kétoldalt, a legalsó fúrólyukaknál kezdve meg. A habarcs a boltozat két oldaláról a teteje felé emelkedik, méternyire behatol a sziklának kiöblített hasadékaiba és repedéseibe, elzárja a vízerek útját, kitölti a háttöltés valamennyi üregét és a hegy felől behatol a lemosott falazat minden nyílásába és lires hézagába úgy, hogy az egész szikla czementtel beivódik és a falboltozat mögött egy második teherbíró betonboltozat létesül, mely az elsőt a tehertől mentesíti és a minden hézagában ismét zárt alagútboltozattal egységes betontestté válik. Az alagút hátának betonozása tehát első sorban az alagút egész falazatának biztosítását és megerősítését, másodsorban a boltozat tömítését czélozza. Az első czélt szakszerű munkával mindig elérték, ellenben a falazatnak vízállóságát kevésbbé. Hosszas kísérletezés után azonban sikerült vízálló habarcsot készíteni. Ezért az alagút hátának betonozása most már minden kívánalmat kielégítő módon végezhető. Hídpillérek és boltozatok, tornyok, víz- vagy gáztartók falainál, általában oly épületeknél, melyeknek mindkét oldala szabad vagy a melyeknek egy oldalára 10