Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
2. füzet - III. Dr. Benedek József: Megjegyzések a belvízlevezető zsilipek kérdéséhez
147. Ha tehát a tulaj donképen i építmény alá egy olyan — 0'50—1:00 m vastag — kiegyenlítő betonréteget helyezünk, a mely a talajban létrehozza a p t terhelést, akkor ezen túl, de a természetes teherbírás határán alul (tehát a TK szakaszon) az ülepedésnek a terheléssel való növekedését az У = ßP iformulával jellemezhetjük. Ebben a formulában ß nem egyéb, mint a talajhesülyedés koefficziense az illető ponton, vagyis : az 1 kg/cm* terhelés okozta ülepedés. A formulából ugyanis S ha tehát p = 1 kg/cm 2, — akkor ß — УSaját kísérleteim és az irodalomban itt-ott található adatok alapján ennek a ß besíilyedési koefficziensnek a nagysága a különböző talajokban a következő: 1. tömören ülepedett kavicstalaj ß = O'l — 0"4 cm pro kg/cm* 2. homok ß = 0*5 — V2 « « « 3. homokos agyag ß = 34) — 8-0 « « « Ezek a számok tehát azt jelentik, hogy pl. az alföldi homokos agyag 1 kg/cm 2 terhelés alatt 3—8 cm-t ülepedik. További vizsgálataim tárgyául ezt az y = ßp törvényszerűséget fogom elfogadni. Mielőtt azonban e vizsgálatokat megejteném, újólag rá kell mutatnom arra, hogy olyan nagy területen, a milyen egy csőáteresznek az alapja, a talaj sohasem teljesen egyenletes. Példa gyanánt idézhetem erre a Hármas-Körös bökényi duzzasztógátját, a melynek az egyik oldalfala homokon, a másik oldalfala pedig mintegy 25% homokot tartalmazó agyagon áll; itt tehát a besülyedési koefficziens két, egymástól 35 m távolságban fekvő pont közt úgy változik, hogy míg az építmény egyik végén ß = 1 cm, másik végén mintegy 6—7 cm. * * * Mielőtt ezt az y = üp törvényszerűséget a csőátereszek szilárdsági vizsgálatára alkalmaznám, idéznem kell a grafosztatikának egy tételét. Jelképezzen a 2. rajzcsoport AB vonala egy az X—X tengelyhez képest részarányosán, egyébként azonban tetszőleges 2 helyen alátámasztott prizmatartót. Ezek az alátámasztó helyek lehetnek például a y— y, vagy S—S pontok. A tartó terhelését jelképezze az AB egyenes és az EFGH tört vonal által bezárt terület. Erről a terhelésről felteszszük, hogy az X—X tengelyhez képest szintén részarányos és hogy önmagában véve is egyensúlyban van, vagyis hogy a felfelé ható terhelés ugyanannyi, mint a lefelé mutató. (Közbevetően már itt megjegyezhetem, hogy ha valamely csőzsilip terhelése és altalaja a közepén átmenő tengelyhez képest részarányos, akkor ez az itt feltételezett terhelésmódozat teljesen azonos a csőzsilip terhelésével.) Oszszuk fel a terhelésábrát függőlegesekkel néhány részre ; legyenek e részek súlyai sorban P 1 } Pa . . . P 0 és szerkeszszünk e súlyokra а С erőpoligonmagassággal а II. és III. rajzon erő- és kötélpoligont, akkor a kötélpoligonhoz simuló kötélgörbe és a záró oldal közötti ordináták megadják a tartó egyes keresztmetszeteire ható nyomatékokat. Például az L—L keresztmeszetben a nyomatéki
