Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek
108. teherbírásához való viszonyától fiigg aszerint, a mint P az altalaj teherbírása, < P + Pl + P2 = P > Ha az altalaj teherbírása nagyobb vagy egyenlő e három tényező összegével, akkor az altalaj ez összeggel egyenlő nagyságú reákcziót fejt ki és a betontest csak nyomást szenved. Ha ellenben az altalaj teherbírása kisebb p -f-jvnél, akkor az altalaj nem képes kellő reákczióra, ezért összenyomódik, sűrűsödik mindaddig, a míg a kellő reákczió kifejtésére alkalmassá válik. E teherátvételi folyamat alatt az egész építmény nemcsak ülepedni fog, hanem le is hajlik, tehát a betonalap abszolút módon is és hajlításra is hatást szenved, s lia relativ szilárdsága nem megfelelő, eltörik. A betonalap behajlását előidéző maximális hajlító nyomatékot már most úgy határozzuk meg, hogy a beton tartóra egyfelől a felülről lefelé működő egyenetlen magasságú földtömeget mint egyenetlenül elosztott terhelést, másfelől pedig a vele ellenirányú egyenletesen eloszlott talajnyomást — a fent leírt p 3-t — veszszük számításba. Ezek alapján szerkesztjük meg a hajlítónyomatékok ábráját. Mert a p -\-Px erők a betontestre mindenesetre csak nyomást gyakorolnak. Hogy pedig az altalajnyomásnak ilyen módon való számbavétele a legkedvezőtlenebb terhelést és legnagyobb hajlító nyomatékot adja, könnyen látható. Mert ha az altalaj teherbirósága i? -j-i?i-nél nagyobb, de p-j-pi. -j-jp a-nél kisebb, akkor a p 2 terhelésnek egy részét a beton abszolút szilárdsága ellensúlyozza s csak a másik fölös része erőlteti a betontartót relátiv módon. Ebben az esetben tehát a tényleg fellépő hajlítónyomaték a számításba vettnél kisebb és ennélfogva a betontartó méretezése kelleténél nagyobbra adódik ki, a mi az áteresz biztossági fokát csak emeli. Látnivaló, hogy a zsilipeknek és átereszeknek a javasoltam számító eljárás szerint való méretezésé soha sem ad elégtelen, gyönge méreteket, hanem legtöbbször erősebb méretek adódnak ki, mint a minők a tényleg fellépő hatásszenvedéssel szemben szükségesek volnának. Azt hiszem, nem végzek fölösleges munkát, ha a fenti fejtegetések megvilágítására egy konkrét esetben : az Alsó-Tisza egyik szivattyútelepének a védőgátban a térszínbe fektetendő nyomócsőre vonatkozóan a szerkesztő és számító eljárást e helyütt is ismertetem. A 2. rajzon a nyomócső fölötti védőgát keresztszelvénye nyolcz mezőre van osztva. Ezeknek egy méter szélességre megfelelő földsúlya adja a fölülről lefelé ható erőket : e ± . . . e 8-ig, a melyek hosszúsága (3. rajzon) erőháromszögben van fölrakva. Ennek segítségével kötélsokszöget szerkesztünk, a melyre rávetítvén a gátkeresztszelvény alapvonalának hosszúságát — mely egyszersmind a hajlítást szenvedő tartó hosszúsága (l) is, — megkapjuk a tevőleges hajlítónyomatékok ábráját. A vele ellentétes negativ hajlítónyomatékok ábráját úgy szerkesztjük meg, hogy a fentebb körülírt egyenletes (p a) talajfeszültséggel, melynek nagysága
