Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek

103. szakadást előidézték, de részletesen ismerti az okozatot, azoknak a jelenségelmek pontos leírásával, a melyeket a szakadást megelőzően teljes bekövetkeztéig? a helyszinéri volt egyének megfigyeltek. Ezek segítségével, valamint az ok és okozat közötti szoros viszonynál fogva szinte teljes biztossággal megállapíthatjuk a szakadás főbb okait, ha a jegyzőkönyvben foglaltakat egybevetjük azzal a tanulmány nyal, amelyet a fentebb említett dolgozatomban « VI. A rudolfsgrádi gátszakadás» czím alatt irtam meg s a melyet az akkor rendelkezésemre állott elégtelen anyag hiányában és a tárgyra vonatkozóan észlelő adat nélkül szűkölködve, úgyszólván elméleti úton dolgoztam ki. Ebből a tanulmányból a fent említett jegyzőkönyvben foglaltakkal való egybevetés czéljából az idevágó részleteket a következőkben emelem ki: A VI. fejezet 4. pontja alatt a harmadik bekezdés így szól : «a nyomócsövet a fölötte levő magas földtöltés egyenetlenül, vízfelőli részét pedig aránytalanul nagy mértékben terhelte meg . . .», alantabb: «A legnagyobb nyomatékok metszékei a töltéskoronától a vízfelőli oldalon terülnek el s legszélsőbb részük a vízfelőli nyílástól 14 m-re van . . . azután valószínűvé válik, hogy a rudolfsgnádi csözsilip a víz felé közelebb eső felében nagy mértékben meghajlott és ennek következtében valószínűleg több helyen meg is repedt, kettétörött ...» Hogy a cső meghajlása és törése főképen a vízfelőli oldalon lehetett jelentékenyebb: e mellett szól az a körülmény is, hogy mivel a betonalap a mentett oldali végén közel a szivattyúház előtt 1 m-ről fokozatosan 1'8 m-re vastagodva a szivattyúház betonalapjával össze volt építve, ezért az altalajban keletkezett nyomás a szivattyúház felé ki sem térhetett ... s nem kellett nagy munka ahhoz, hogy a víz a cső végétől a repedésig mintegy 18 m hosszú homokréteg ellenállását legyőzve a repedésen át a csőbe jusson és az altalajt beléje felhordhassa. A víznek e romboló munkája természetesen csak akkor kezdődhetett, midőn a repedések a cső alsó részén annyira szétváltak, hogy a homokot felhordhatta, a mi évek multán főképen az árvizek hatása és a szivattyúzás tartama alatt mind inkább fokozódott, a mennyiben az árvíz tartama alatt is időnkint beállott szivattyúzásszüneteléskor, a víz nyomása a csőben kisebb lévén a külső víz nyomásánál, utóbbinak az alapfenékre ható nyomása a homokot a csőbe felhordhatta, melyet azonban a legközelebbi szivattyúzáskor a csőből kifolyó víz magával sodort. Meglazulhat az altalaj a szivattyúzás tartama alatt is, a mennyiben a nyomó csőben 2 m sebességgel folyó víz a repedéseken át a betonalap alatt is útat találhat . .. A zsilip fennállása óta a töltésszakadásig körülbelül 500 napon át lehetett a szivattyú működésben. Mindezek figyelembevételével igen valószínű, hogy az 1907. évi árvíz a cső alatti altalajt, főképen a vízfelőli részét meglazítva, sőt nem lehetetlen, hogy a betonalapot részben már aláüregelve találhatta. Ha már most az előadottakat az 1907. évi május 25-iki árvíz hatása alatt közelebbről szemügyre veszszük, főbb vonásaiban közlekedő edény áll előttünk, melynek egyik részében a Duna medrében 7-56 m vízoszloppal szemben, a másik részében — a mentett oldalon — a földszin alatt 5'5 m mélységű s körülbelül 200 m

2 alapterületű szivattyúházban a vízoszlop 2—3 m közötti magasságban váltakozott, a melynek a megrepedt és talán részben már aláüregelt cső és az alatta meglazított homoktalaj súrlódása állott ellen; akkor könnyen belátható, hogy itt a.szakadás pillanatában a közlekedő edények törvénye érvényesült.