Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)
6. füzet - III. Szurány Gyula: Tanulmányúti jelentés
el a legnagyobb, azaz 178 m tengerszin feletti magasságát, Az utolsó 30 évben e gránitporfirtelepülések az ottani lakosság részére dúsan jövedelmező és kimeríthetetlen kereseti forrásnak bizonyultak, és e tevékenységgel kapcsolatban, itt terjedelmes köbányaüzemek keletkeztek. Közülök a legjelentősebbek a leipzig-beuchai Günther és Fiedler czég kezelésében levő kőbányák, melyeket 1907-ben középpontosított elektromos erőátviteli teleppel szereltek fel. Az itteni összes kőbányákat a fölszintes mívelés jellemzi. Az egyes bányatelkek feltárásakor tehát egyébre szükség nem volt, mint a lefedőrétegnek fokozatos eltakarítására, hogy a kőan\ ragot kezdetben a föld felszínén és későbben aránylag kisebb mélységben lehessen kiaknázni. Midőn a lefejtéssel azonban már nagyobb mélységet értek el, szükségesnek mutatkozott géppel hajtott emelő-, vizet szivattyúzó- és elvezetőberendezések létesítése, melyek viszonyítva az emberi erővel hajtott emelőhöz, kézi szivattyúkhoz stb. nagyobb teljesítőképességükkel okszerűbb művelést tettek lehetővé. Meg kell jegyeznem e helyütt, hogy a beuehai összes telepeken a lefödés, fúrás, robbantás, a kőzetnek összedarabolása és rakodása kizáróan kézi erővel történik, a mennyiben az ottani üzemviszonyok közt a sok esetben igen czélszerűnek mutatkozó légnyomásos vagy elektromos fúróeszközök vagy a lövéseknek elektromosan történő elsütése semmiféle haszonnal nem járnak. A használatban levő robbantóanyagok : a dinamit és fekete robbantópor. A szállítás e kőbányákban görgős kankarékokkal történik, melyek a tehernek lejtőn való felvontatására szolgálnak s egy- vagy kétvágányú sínpályákkal vannak összekapcsolva, továbbá függőleges felvonók, újabb időben forgó fix- és futódarúk. A tehervonatok továbbítása pedig vagy ló- vagy gőzerővel történik, sőt a rendező munkálatok végzésére is gépi berendezéseket alkalmaznak. A szállítóberendezések mellett megemlítendők a kő megmunkálására való gépek, melyek szintén fokozzák a telep teljesítőképességét és jövedelmezőségét. Ide tartoznak a kőzúzó- és kőosztályozóberendezések, kőfűrészek, kőhasítógépek, homokfujtatok, csiszoló-, fényesítő- és marógépek, esztergapadok, valamint sűrített levegővel vagy elektromossággal hajtott kőfaragóeszközök. A beuehai kőbányakerületben már 1899-ben oly óriási volt a termelt kőtermékek forgalma s annyira lehatoltak már a kő fejtésével a mélységbe, hogy mind a termékek szállításáról, mind a nagy kőmedenczék víztelenítéséről gépi berendezések útján kellett gondoskodni. Mint üzemerőt abban az időben gőzlokomobilokat alkalmaztak, melyek a fent említett gépeket és szivattyúkat hajtották. Igaz ugyan, hogy a gőzlokomobil rendes használatban gazdaságos, de a kőbányaüzemben a használhatóságát hátráltatja az a körülmény, hogy gépi indítás esetén a lokomobil közelében csak a kötélfelvonót lehet rövid szíjhajtásra berendezni, míg a szivattyút rendszerint nagyobb távolságra kell elhelyezni, a midőn már csak drótkötélközlőművel lehet meghajtani, melynek megszerzése, kezelése és erőszükséglete meglehetős drága. De az imént említett czélszerűtlen hajtás is csak akkor lehetséges, ha a szivattyút közvetetleniil a sikló mellett lehet felállítani, hogy a drótkötél vele párhuzamosan járhasson. Máskülönben a szivattyú hajtására egyéb erőforrásra, pl. exploziós motorra lenne szükség, a mi kétféle kiszolgálást, tüzelőanyagfogyasztást és egyéb költségeket tesz szükségessé. A drótkötéllel való erőátvitelt újabb időben elektromos erőátvitellel helyette-
