Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)
1-2. füzet - II. Halmi Gyula: A brádi aranyzúzómű iszaülepítő medenczéje
4-6 kereken 100 t. ülepszik le ; ellenben a legnagyobb munkateljesítményt a második durvaiszapülepítőmedenczepár végzi, a melyben 83'5% iszap marad vissza. A markolóberendezés szerkezete azonban olyan, hogy segélyével csakis a legelső medenczepárból emelhető ki az iszap, a másodikból ellenben nem. Ha a mostani markolóberendezés teljesítőképességét 3—4-szeresére sikerül fokozni, akkor ezzel az első medenczepárból a leülepített durvaiszapot kétségkívül el tudjuk távolítani. Ezzel azonban a napi összes iszapmennyiségnek még csak 16°/ 0-át küszöböltük ki, de még nem gondoskodtunk annak a jóval nagyobb, naponkint csak1 nem 500 t. iszapnak az eltávolításáról, a mely a második medenczepárban halmozódott föl. Ennek az iszaptömegnek a térfogata kereken 175 m 3, viszont az egész tisztítóberendezésben lévő 2 durvaiszapülepítőmedenczepár hasznos férője összesen 900 m s, vagyis ezek a medenczók, hacsak a bennük lerakodott iszapot más módon el nem távolítjuk, alig 6 nap alatt teljesen megtelnek. Ennek azután természetszerűen az lesz a következése, hogy a medenczók alsó átfolyása a további medenczék felé eltömődik, s a szennyvíz csaknem egész durvaiszaptartalmával a további 6—6 medenczébe fog átnyomulni, s ekkor a finom iszap eltávolítására szolgáló szívónyomóberendezésre hárul az a föladat, hogy csaknem a teljes iszapmennyiséget kiküszöbölje, a mire pedig a tapasztalás szerint ez a berendezés teljességgel képtelen, s ebből a legnagyobb üzemzavarok támadhatnak, esetleg a berendezésnek időnkinti teljes szünetelése. A durva iszap sikeresebb eltávolításának mai módján tehát még igen sokat kell javítani, s esetleg egyelőre kézimunkaerővel kell a második medenczepárból az iszapot eltávolítani, ha azt akarjuk, hogy súlyos üzemzavarok ne forduljanak elő. A legczélszerübb megoldás természetesen az volna, ha a második durvaiszapülepítőmedenczepár fölé egy második markolóberendezést építenének, a mely a jelenlegi markolóval egyenlő erősségű volna, s óránkint 20 fordulóval esetről-esetre 5—5 q iszapot tudna kiemelni. Ilymódon naponkint 480—500 t iszapot lehetne a berendezésből eltávolítani, s az időnkint esetleg mégis fölgyülemlő iszaptömegeknek kézimunkaerővel való kiemelésére kisegítésképen évenkint legföljebb 2—3-szor kerülne a sor. Természetes egyébként, hogy a berendezés útján eltávolítandó iszaptömeg elszállítására csaknem ugyanakkora berendezésre van szükség, mint ennek az iszaptömegnek nyers állapotban a bányából a zúmóműbe való juttatására, mert hiszen a zúzóműben az érczből í.-ánkint alig 6—8 gr. aranyat és ezüstöt vesznek ki, s az egész tömeg ismét kikerül a telepről. A zúzott és nemesfémtartalmától megfosztott érczet a zúzóműből elszállító drótkötélpályán a csilléknek tehát közel épp oly sűrűn kell közlekedniük, mint az elszállító csilléknek. Ez szükséges legfőképpen azért, mert a vizsgálatok során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az ülepítőberendezés első durvaiszapülepítőmedenczéi tartják vissza az összes iszap 9975%-át, tehát a szívónyomócsőberendezés révén eltávolítandó finom iszap elenyésző kevés. Ez a finomabb iszap az első két durva iszapülepítő medenczepár után következő 6—6 medenczében ülepszik le. Ezekből az üledék eltávolítása akként történik, hogy az ülepítéssel megtisztított vizet a medenczerendszer csordulóján hagyják elfolyni, míg a medenczék alsó, fordított gúlaalakú részében összegyülemlett iszapot vízzel elegyesen addig szivattyúzzák ki, a míg az iszap a medenczékből el nincs távolítva, s a csővezetéken át tiszta víz nyomul ki a zúzó mellett kb. 80—100 m.-nyire lévő mélyebb földterületre, a melyen ezt az iszapos vizet
