Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

5. füzet - III. Répássy Miklós: Halászat székes területen

133 Az öntözés vízszükséglete aránylag rövid tartamú időközökhöz kötött. Ha éppen a kellő időben nincs víz, a termés koczkáztatva van. A halászat kívánalma nem ily merev. Legtöbb vízre a tavak megtöltésének idején, kora tavaszszal, februáráprilis hónapokban van szüksége akkor, a mikor a patakok, folyók áradásai úgyis hasznavehetetlenül folynak le s a mikor legbővebben gyül össze az árvíz ellen védelmezett területeken is a belvíz. Ezekből juthat bőven a tavak számára. Ha már azután megteltek, csak annyi víz kell, hogy annyira-amennyire szintben maradjanak, tehát, hogy az esetleges kiszivárgást és párolgást pótoljuk. De ez aránylag nagyobb időközökben is megtörténhet, mert az elég mély tavak tetemesebb leapadása sem jár különösebb kárral. Csapadékosabb időben, vagy áradáskor pótolhatjuk aztán a hiányt. Ez a hiány különben nagyon csekélyre számítható a székes tavakon, mert a székből ugyan nehéz töltést építeni, de ha jól van megcsinálva, akkor azon úgyszólván egy csepp víz sem szivárog át ; igazában tehát csak a párolgás fogyasztja. Nem olyan követelő a halászat a trágyázás tekintetében sem, mint az öntözés. Nem mintha az itt is ép oly fontos nem volna ; hiszen teljesen azokat az anyagokat szedjük ki a hallal is a talajból, mint a növényzettel, — és bizonyos, hogy a halastavak hozadéka ép úgy csökken, mint minden mezőgazdasági kihasználás alatt álló földé, ha a talaj — a tófenék — termőerejének fen tartásáról, pótlásáról nem gondoskodunk. A víz közvetítő szerepe következtében azonban sokkal könnyebben juthat a trágya a halastavakba, mint az öntözött területekre. Első sorban a kora tavaszi iszapos áradásokra mutathatunk rá, a melyek épen a tavak megtöltésének idejére esvén, kitűnően trágyázzák a tófeneket. De bármikor később is bátran vezethetünk iszapos vizet a tavakba, az a halnak legkevésbbé sem árt, a tóba pedig mindig új és új, a termést növelő anyagot juttat. Ezen kívül aztán a legelőmarhának, a sertéskondáknak időszakonkint a vízbe való terelése, a vízi szárnyasok trágyája, a környező és művelés a att álló földeket leöblítő zápor stb. mind oly termékenyítő anyagot juttatnak a tóba, a mely a mezőgazdaság számára egyébként elveszett. Ide tartozóan kell megemlítenünk azt a kedvező körülményt is, hogy a tavak avulását nemcsak trágyázással pótolhatjuk, hanem a halak mesterséges takarmánynyal való etetésével is és hozzá kell tennünk azt is, hogy a halászatban mesterséges takarmányozással a termés mennyisége minden más művelő módhoz képest példátlan arányokban növelhető, a mivel természetesen együtt jár a megfelelő gazdasági haszon is. Végül a dolog üzleti részét véve figyelembe, nem szabad megfeledkeznünk arról a nagy haszonról sem, hogy a halászat közvetetten emberi táplálékot termel, s hogy a halhúsnak a közélelmezésben való fontossága napról-napra jobban kidomborodik, napról-napra jobban keresik s így szilárd árakon mindig biztosan értékesíthető. De ha valakinek mégis kétségei támadnának, hogy mindez a jövőben így marad-e, annak végül arra a legnagyobb haszonra kell gondolnia, a mit a halászat révén a székes területek kilúgozásával elér. A rendszeresen vízzel borított szék évek során át bámulatosan megjavul s alkalmassá válik bárminő mezőgazdasági müvelésre. (Gyárfás J., Hazai öntözött réteken és legelőkön nyert újabb tapasztalatok; 11. lap. Orsz. m. kir. növénytermelési kisérleti állomás kiadv., 4. füzet).