Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - II. Juventius Antal: A csúnyi zsilip elzáró szerkezete

14 említett két, egymással ellentétes érdeket kelégítené a nélkül, liogy egyik vagy másik felé ne közelednék, nagyon nehéz eltalálni, különösen akkor, lia a helyzet mint az 1910. évben, oly rendkívüli volt, a milyen tíz év alatt sem fog ismétlődni. Az ez évi magas nyári vízállások a belvizek levezetését nagyon megnehezítették. A Szigetköz tele volt fakadó vizekkel és e vízmennyiség több volt, mint a mennyi a mosoni Dunába szabadon lefolyni tudott volna, mivel a csúnyi zsilip a másodperezenkinti 200 köbm vizet tényleg áteresztette. Különösen Hédervártól lefelé volt érezhető a fakadó vizeknek ilyen felgyülemlése. Már most a helyzet az volt, hogy ha a vízállás közeledett a 200 köbm-nek megfelelő -(- 2-0 m-es vízálláshoz, az ármentesítés érdekeltjei sürgették az elzárást. Ha pedig épen e sürgetés miatt a zsilipet valamivel korábban vagy nagyobb mértékben zárták el, elégedetlenséget hallottunk a malomtulajdonosok részéről, kik állítólagos vízhiány miatt jajdultak fel, a hajózás és kereskedelem pedig az elzárás következtében oly akadályt talált, melyen körülményes volt átjutni. Ezalatt a felhúzó szerkezetek javítás alatt állottak. A zsilip szükséges elzárását és kinyitását ideiglenes szerkezetekkel végeztük és mert az eredeti emelőszerkezet töréséről mindenki tudott, általában azt gyanították, hogy a zsilip nem felel meg hivatásának. Akinek több víz kellett volna, azt mondta, hogy a zsilip nem nyitható ki, a kinek kevesebb, hogy nem lehet elzárni. A belvizek szaporodásával tagadhatatlanul érzékenyen sújtott közönségnek illetékes helyen előadott panasza azt eredményezte, hogy a földmívelésügyi minisztérium 1910. évben elrendelte, hogy a mosoni Dunában az eddigi másodperczenkinti 200 köbm vízmennyiség helyett, a mi a -j- 2-0 m.-es vízállásnak felelt meg, legfeljebb -f- 1'20 m magas vízállást tartsanak, vagyis a csúnyi zsilipen átbocsátható vízmennyiség legfeljebb 130—140 köbm legyen. Ennek az újabb rendeletnek, melynek kibocsájtásában meglehetős következetlenséggel nemcsak a hajózás érdekeltjei, hanem a malomtulajdonosok is résztvettek, az volt az első eredménye, hogy egy-egy árhullám levonulásakor a zsilip fokozatos elzárását, a mi megfelelő számú zárógerenda betévésével történik, korábban kellett kezdeni, a zsilip nyitását pedig későbben megindítani és befejezni, mint annak előtte. Most már kisebb árhullámok tetózése körüli napokban is, tehát olyankor is, midőn a régi 200 köbméter beengedésekor az árhullám e vízmennyiséget el sem érte volna, zárni kellett a zsilipet, a mivel nemcsak az elzárás kezdetétől a nyitás befejeztéig terjedő idő hosszabbodott meg, hanem a zárások száma is megszaporodott. A hajózás viszont magasabb vízálláskor könnyebb lévén, a zsiliphez felülről érkező járóművek (a felfelé menő hajózás egészen jelentéktelen) rendesen működő, azaz részlegesen elzárt zsilipet találtak épen akkor, mikor a magas vízállás a többi hajózó akadályt megszüntette. Bár a zsilipen átjutni akaró hajók száma csekély (inkább a tutajozás mondható legjelentékenyebbnek), a hajózás és kereskedelem, sérelmet látva az 1910. évi gyakoribb és huzamosabb ideig tartó elzárásokban, több ízben és sokkal határozottabban emelte fel szavát. A mosoni Kereskedelmi- és Iparkamara közbenjárásával el is érték, hogy a zsilip felügyeletét és üzemét ellátó pozsonyi m. kir. folyammérnöki hivatalt újabb miniszteri rendelet arra kötelezte, hogy a járóműveknek a zsilipen való áteresztéséről esetről-esetre úgy gondoskodjék, hogy a zsilipet minden odaérkező hajó számára rövid időre nyissa fel. Itt meg kell gondolnunk, hogy a zsilip fokozatos elzárása betétgerendákkal