Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

1-2. füzet - I. Korbély József: Az árvizekről

9 általában a mellékfolyók és a kisebb vízfolyások rövidebb ideig táplálják, mint a tavaszi árhullámot. Nyáron általában a talajvíz állása alacsonyabb, mint tavaszszal. A nyári árhullámból elpárolgás és beszivárgás következtében több vész el, azért lefele haladtában a nyári árhullám jobban ellapul, mint a tavaszi árhullám. A nyári árhullámnak ellapulása észlelhető volt az 1913-ik évi júliusi tiszai árhullámon is. A Tisza, a Szamos és a Maros rendkívül nagy vízállásaihoz mérten Tokajnál és Szegednél nem következett be a tavaszi áradásoknál jelentkezőnagy vízállás, egyrészt azért, mert a Bodrog és a Hernáddal egyesült Sajó, továbbá a Zagyva és a kisebb vízfolyások nem hoztak annyi vizet, mint tavaszszal, másrészt azért, mert az egyes folyóknak, így a Marosnak áradása nem volt olyan tartós, mint tavaszszal ; a főfolyó és a mellékfolyók árhullámai az egységes meteorológiai hatásból keletkező árvízkor a torkolati szakaszon teljes erősségükben nem találkoztak A nagyobb folyókon az áradások mértéke attól is füg<r, hogy a főfolyón és a mellékfolyókon az esés miképen oszlik meg, a mellékfolyók vízgyűjtői miképen illeszkednek a főfolyó vízgyűjtőjéhez, illetve a mellékfolyók milyen sorrendben egyesülnek a főfolyóval. A természet általában jótékonyan késlelteti a csapadék gyors lefolyását. A télen lehullott csapadék a magas hegyekben egész nyár derekáig megmarad. A nyáron olvadó hóból és a glecserekből táplálkoznak az alpesi patakok és folyók. A nyári csapadék egyrésze a föld likacsain és repedésein keresztülszívárog és földalatti medenczékben gyűl össze. A megáradt folyók rendszerint megtöltik a folyó felső völgyében keletkezett tavakat, mocsarakat és más, időleges tárul szolgáló területeket. A természet rendjét azonban megbontja az ember az ő munkásságával. A földmívelő, de különösen a városi ember rövidesen szabadulni óhajt a víztől, azért barázdát von, árkokat ás, lecsapolja a tavakat és a mocsarakat, a folyó kiöntései ellen gátakat emel, a vízfolyás útját megrövidíti, a víz levonulását sietteti. A közlekedés hálózata, a mely a vízgyűjtő területet átszeli, mind megannyi vízlevezető is. A falvakban, de különösen a városokban nemcsak a házak fedelei, de az udvarok és utak kőburkolatai meggátolják a víz beszivárgását. Ez az irányzat, a mint Ziegler nyomatékosan hangsúlyozza, mind növeli az árvízveszélyt és száraz időjárás esetén csaknem elviselhetetlenné teszi a mind nagyobb arányokban mutatkozó vízhiányt. -1. vízfolyások kialakulása. Felszíni csörgedezés. Az eső alakjában lehullott csapadéknak vagy elolvadt hónak az a része, a mely el nem párolgott és el nem szivárgott, a föld felszínén csakhamar el kezd folyni. Külön megjegyezi Imbeaux, hogy a vízrészecske csak megindul, mert csaknem minden esetben megesik, hogy a mozgó vízcseppek egy töredéke bizonyos idő múlva elpárolog, vagy elszivárog. Mi azonban csak azt a vizcseppet kisérjük figyelemmel, a mely nemcsak megindul, de a legnagyobb víztárig az Oczeánig meg sem áll. Hogy a vízcsepp megindulhasson, első sorban is az szükséges, hogy az eső átáztassa a föld felszínét, mert mindaddig, míg a talaj síkos nem lesz, a vízcsepp a röghöz, vagy a sziklához tapad. Hosszabb esőzéskor a föld felszíne vékony vizréteggel vonódik be és a lehulló esőcseppek megindulnak. A vízcsepp útjában két időszakot különböztetünk meg. Az első időszakban a vízcsepp a rögös, göröngyös talajon az akadályokat kerülgetve magánosan indul el, a másik időszakban a vízcseppek egyes kivájt barázdákban egyesülnek és egymás társaságában sietnek a patakok és a folyók felé.