Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

1-2. füzet - I. Korbély József: Az árvizekről

Mennél nagyobb a különbség a meglevő páranyomás és a telítettségi páranyomás közöti, annál nagyobb az elpárolgás. A nyilt és levegővel szabadon érintkező vízfelszín több vizet párologtat el mint a nedves és puszta föld, ellenben kevesebbet, mint az élő növényzettel bori-, tott föld. A humuszban gazdag és az agyagos földek több vizet párologtatnak el, mint a homokos talajuak. Az elpárolgást mérsékelhetjük, ha a földet homokkal, szalmával, falevéllel beborítjuk. Párolgás a növényzet útján. A kultúrnövények fejlődésük első időszakában, így a kalászosok márcziustól júniusig; a tengeri, komló, szőlő, répa egészen őszig naponkint igen sok vizet vesznek fel és újból elpárologtatnak, rendszerint többet, mint a mennyi eső nálunk az illető hónapokban esik, a hiányzó vízmennyiséget a hajcsövesség erejével a talajból vonják el. A német gazdák kísérlet útján megállapították, hogy a kultúrnövények négy-öt hónap alatt 400—500 kg. vizet dolgoznak fel, a miközben súlyuk csupán egy kg.-mal gyarapodik. A növények a felvett vízmennyiséget tehát csekély kivétellel újból elpárologtatják. A zabföld háromszor, négyszer annyi vizet párologtat el, mint a nyilt vízfelszín és kétszer, háromszor annyit, mint a zöld erdő. A nagyobb párolgásnak nagyobb lecsapódás a következménye. Kreuter a szántóföldek gyarapodásából azt következteti, hogy a csapadék átalakulása és cseréje jövőben még élénkebb lesz. De ez nem valószínű, mert jövőre is a legnag3

7obb párafejlesztő és esőtermelő marad az óczeán, a mely a földtekének 3/

i részét borítja és a mely mellett különösen rendkívüli lecsapódások esetén a többi alárendelt tényező hatása külön ki sem mutatható. Az erdő és a csapadék. Az épen föntebb említett oknál fogva az erdőnek kevés hatása van a csapadék keletkezésére. Az erdőnek legfőbb hatása a lehullott eső visszatartásában és egyenletesebb eloszlásában nyilvánul. Az erdőben a hóolvadás lassúbb, az elpárolgás mérsékeltebb, mint a szabad területen. Az esőt a fák lombozata felfogja és a fákról, mint az ernyőről a víz csak akkor kezd csepegni, lia a levelek a lehulló vízrészecskéket sem feldolgozni, sem visszatartani nem bírják. Erősebb esőzéskor a fák ágain és törzsén is leszivárog a víz. A lecsepegő vizet az erdő talaja mintegy szivacs felfogja és késlelteti a víz lefolyását, de csak addig, míg az erdő talaja is vízzel nem telítődik. Különösen jótékonyan hatnak az erdősítések a hordalék megkötésére és a kimosások meggátlására. Az erdő továbbá árnyékával, növényi hulladékával a szél erősségét mérséklő hatásával, az erdőtalaj teljes kiszáradását védi és így bár azt észlelték, hogy a fák gyökerei az alsó talajból jelentékeny nedvességet vonnak el, mégis úgy látjuk, hogy az erdősítések a patakok és a folyók kisvíztömegét gyarapították, az erdőirtások pedig a kisvíz tömegét apasztották, az árvíz tömegét megnövelték. Az erdők hatását azonban régen sokan túlbecsülték. Huzamos ideig tartó rendkívüli nagy lecsapódáskor az erdő vízfelfogó hatása csak bizonyos ideig tart. Ha a lombozat is teljesen átnedvesedett, az erdőtalaj teljesen átázott, akkor az erdőre hullott csapadék jelentékeny része a föld szinén fog lefolyni. A svájczi és az osztrák erdészeti hivatalok pontos megfigyelésekkel és mérésekkel állapították meg, hogy a fák lombozatára hullott csapadékból mennyi jut az erdőtalajba.