Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

4. füzet - II. Muraközy Endre: Pest vármegye ártézi kútjairól

3î Az öblítő fúrás megismerése óta az artézi kutak száma rohamosan szaporodik s ezzel lépést tart a víz pazarlása is, mert az artézi kutakat ez időszerint nem szokás elzárni. Attól tartanak ugyanis az érdekeltek, hogy ha a kút állandó folyását megszüntetik s a vizet csapról veszik, a kutak csakhamar elhomokosodnak. Ez a föltevés első pillanatra nem is látszik valószínűtlennek, mert a csap nyitása és csukása az egyensúlyi helyzet megbolygatásával jár s ez a kút alsó végénél igen könnyen a vízhordó homokréteg szemcséinek fölkavarásában nyilvánulhat. A homokszemeket azután a feltörő víz magával ragadja a csőbe, mely ennek következtében teljesen el is dugulhat. Hogy a víz egyensúlyi helyzetének megváltozása a vízhozó réteget is menynyire megbolygatja, az mindjárt a befejezett fúráskor, a víz megindulásakor tapasztalható. Egyik-másik kútból hetekig zavarosan folyik a víz. Ha pedig végül megtisztult, ez nem jelenti, hogy egyszer s mindenkorra megszabadult attól,, hogy újból megzavarodhassák, mert ez bizony olykor meg szokott történni. De nemcsak ez tapasztalható, hanem gyakran az is, hogy a kút vize évről-évre csökken s ha idejében nem segítenek rajta, egyszer csak teljesen elapad. Kiskúnfélegyházán pl. négy kútnál volt szembeszökő a vízmennyiség csökkenése, az eredetileg 120—150 liter perczenkinti vízmennyiséget szolgáltató kutak 8—10 év múlva 8—10 liter vizet adtak. Mosatás után vízbőségük az eredetileg mutatkozónál is nagyobb lett, évek folyamán azonban újból apadás állt be. Ujkécskén egyik artézi kút elhomokosodás következtében teljesen elapadt. Ezek közül a kutak közül egyen sem volt semmi elzáró szerkezet, szabadon folyhatott belőlük a víz s mégis elhomokosodtak. Nyilvánvaló tehát, hogy az állandó, szabad folyás nem védi meg a kutat az elhomokosodás ellen. Már pedig ha ez nem teljes és tökéletes biztosíték, szokásban tartása nem megokolt, még pedig annyival kevésbbé, mert más oldalról a megfúrt rétegek vizének mint közkincsnek elpazarlását jelenti. És ennek mérlegelésekor ne téveszszen meg bennünket az a körülmény, hogy az artézi kutak felszínre hozott vízmennyisége együttvéve is oly csekély, hogy a csapadéknak a talajba behatoló része könnyű szerrel pótolhatja. Ennek a beszüremkedésnek az artézi kutak vízszolgáltató rétegébe vezető útja ugyanis még egyáltalában nincs földerítve. A kifolyó víz utánapótlása mggfelelő gyorsasággal történik-e vagy csak az idők folyamán összegyűlt nagy tömegű víz fedezi a szükségletet, ez mind megannyi nyilt kérdés. Azt azonban már tapasztalták, hogy régebbi artézi kutak vízmennyisége, a mikor közelükben újabb artézi kutat fúrtak, hirtelen megcsökkent. Ez az egyetlen tapasztalat valamennyi puszta föltevéssel szemben óvatosságra int s megköveteli, hogy a kutak vízpazarlását megszüntessük. A vízpazarlás megszüntetésére, ott a hol engedélyezés kapcsán a hatóság beavatkozhatott az artézi kút munkálataiba, más alkalmasabb elzárás hiányában, gyakran önműködő zárócsap alkalmazását rendelte el. Ettől az elzáró módtól meglehetősen idegenkedtek az érdekeltek s talán nem is egészen megokolatlanul. Az önműködő zárócsap ugyanis hirtelenül, minden átmenet nélkül állítja meg a feltörő víztömeget s a csőben levő vízoszlop mozgásának ez a rögtöni megszűnése a cső alsó végén ütést gyakorolhat a vízhozó rétegre s lazíthatja, omlaszthatja. A nyitáskor feltóduló víz azután a réteg fölkavart szemcséit magá-