Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

1. füzet - III. Jármy Tamás: A szennyvizekről

87 Állandó beömlés esetében tehát a felhígulást a szennyvízcsatorna és a folyó másodperczenkinti vízhozományának viszonya fejezi ki. Időszakos beömlés esetében a szennyvízcsatorna vízhozománya árhullámszerű, tehát nullával kezdődve, többé-kevésbbé gyorsan emelkedik a maximumig, hogy aztán lassan ismét nullára apadjon le. A felhígulás aránya tehát a szennyvízcsatorna maximális vízállása és a folyó vízhozománya között fennálló arányszám és végtelen között váltakozik. A folyóban a felhígulás később folyton változik, mert míg a beömlés időtartama alatt a beszennyezett szakasz csak egy bizonyos minimális hosszúságot foglal el, a beömlés megszűnése után ez a szakasz mindinkább elnyúlik, mert a folyó sodrában a vízsebesség sokkal nagyobb, mint a partokon, illetve a meder fenekén. Természetes, hogy a szennyezett szakasznak ilyen elnyúlásával a felhígulás mértéke is tetemesen fokozódik. Hozzátéve még azt is, hogy a folyóvizek állatvilága még az aránylag erősebb fokú mérgezést is könnyebben kiállja, mint a gyengébb, de állandóan ható mérgeket, a folyóvizekre nézve kedvezőbb, ha a szennyvizek nem állandóan, hanem csak időszakosan ömlenek belé. Félreértések elkerülése végett azonban sietek kijelenteni: nem úgy értettem a dolgot, mintha czélszerű volna, hogy egy város egész napi vagy heti szennyvizét tározza s 24 óránként vagy pláne vasárnaponkint egyszer a folyóba zúdítsa, ennek beláthatatlan veszedelmek volnának a következményei. Ily módon esetleg igen alacsony volna a felhígulás a beömlés idejében s a folyóvíz érintett szakasza nem tudna többé regenerálódni. Az elmondottakból tehát megérthető, hogy a szennyvizeket s különösen a járványos betegségek baktériumait magukban foglaló csatornaszennyvizeket nem lehet s nem szabad minden megfontolás nélkül az élővízfolyásokba bevezetni. IV. A csatornaszennyvizek kártételeinek megszüntetése. Mielőtt fejtegetéseimet befejezném, még néhány általános észrevételt teszek a csatornaszennyvizek kártételeinek megszüntetése dolgában. A csatornaszennyvizek szilárd részei okozta mechanikai kártételek megszüntetése bővebb* megvilágításra nem szorul. A szilárd és oldott részek rothadása, valamint a fertőző baktériumok okozta károk megszüntetése tehát a főczél. Ennek a czélnak elérése végett arra kell törekednünk, hogy a szerves bomlásra hajló vegyületeket a lehető legegyszerűbb módon és a legrövidebb idő alatt ásványi vegyületekké alakítsuk át s vele a fertőző baktériumokat is megfoszszuk a megélhetés feltételeitől. A megelőző fejezetek felvilágosítást nyújtanak arról, hogy a csatornaszennyvizek tartalmának ártalmatlan ásványi anyagokká való átalakulása két főtényezőtől függ : a véglények bontó hatásától és az oxidálástól. Láttuk, hogy a csatornaszennyvizek igen sok ásványi anyagot tartalmaznak. Hogyan lehetséges tehát, hogy a rothadásra hajló szerves anyagok kelló gyorsa sággal nem ásványulnak? Hogyan lehetséges, hogy ez az ásváoyosítás még akkor sem következik be, ha az ásványi anyagokban bővelkedő ipari szennyvizeket előzetes kezelés nélkül bocsátjuk be a csatornahálózatba?