Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - VI. Apró közlemények

71 alatt fognak a Dunába torkolni, mely új helyzetből folyóan a táplálózsilip közve­tetlenül a csege mellett, az északi oldalon, fog megépülni, mely elhelyezés biztosítja egyrészt (a táplálócsatorna a szennyvízcsatornák kiömlése fölött ágazván ki a Dunából) a tápláló víz tisztaságát, — másrészt a táplálózsilip későbbi kibővít­lietőségét. Ez elhatározásoknak megfelelően teliát a táplálózsilip közvetetlen a csege eiő­feje mellé épül, melynek északi oldalfala amannak déli oldalfala lesz, homlok­zatuk pedig egy síkba jön. A táplálózsilip úgy épül meg, hogy bármikor villamos vízierőteleppé lehessen átalakítani. Az alapozás tehát már most e követelménynek megfelelően készül és egyáltalában a táplálózsilip minden méretét akként állapí­tottuk meg, hogy nyílásait később turbinafülkékké lehessen átalakítani és támasz­tófalaira, pilléreire generátor-házat lehessen helyezni. Remélhető, hogy a vízierő dolgában folyó tárgyalások rövid időn belül eredményre vezetnek úgy, hogy ez átmeneti és sok műszaki nehézségeket magában rejtő állapot helyett mindjárt a vízerőtelep fog menépülni. Az előadottakból folyóan a táplálózsilip megállapított főméretei a követke­zők: Nyílásszélessége a támasztófalak között mérve 3050 m., mely három, 850 m. széles nyílást és két 2-50 m. széles pillért tartalmaz. A 8*50 m. korona­szintű támasztófalak hossza ЗЗ'бО méter. A küszöb mélysége a támasztófalak alatt — 3.00 méter. A fenék innét kezdve a fol3'ás irányában 6'5 méter hosszúságra menedékesen sülyed, míg a — 4-60 m. szintet el nem éri, e ma­gasságban aztán 4'50 m. hosszban folytatódik, majd ismét menedékesen emelke­dik, míg a pillérekbe vájt betétgerendafülkék előtt a — 3-80 m, szintre jut, -ezt a fenékmélységet azután az ellenfalak végződéséig megtartjuk. A betonalap 2'50 m. vastag, melynek alsó szintje a fenékkel együtt — 5'50 és —7-10 m. között változik. E betonalap mindenütt az ottani kék agyagra helyezhető, mivel a talajfúrások e réteget - 4-45 — 5Ю0 m. helyi nullpont alatti szintben talál­ták meg. A táplálózsilip megépítésével a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr, a •csege építővállalkozóját, a Fischer Henrik és Fia czéget bizta meg, mely a munkagödör körülzárását fából, vasból és betonból szerkesztett és légnyomásos módon sülyesztett szekrényekből ajánlotta, mely. körülzáró módszer a csege épí­tésekor oly szépen bevált. Összesen 10 darab (1 rövid csatlakozószekrényen kívül) 10'90 m.-től 12'80 m. között változó hosszúságú és ЗЮ0 m. széles szekrényt fognak e terv szerint a kék agyagba lesűlyeszteni ; a munkagödör csege felőli oldalán a csege már lesűlyesztett szekrényei adják az elzárást. A zsiiipnyílások előtt e körülzárás csak a tervszerinti alap tetejéig készül betonból, a fölötte levő rész eltávolíthatóan készül. A hosszanti oldali elzárás szekrényeit azonban -f-2-00 m. magasságig portlandczement-betonból fölfalazzuk, a szekrénygátnak ez a része a zsilipfal szelvényébe számítódik és az oldalfalhoz vasfegyverzettel köt­jük össze. A vállalkozó a táplálózsilip építését 1912 július 27-én kezdte meg; eddig elkészült a munkagödör kiemelése egészen a -(-1-20 m. szintig és folyamatban van az állványok elkészítése, melyeken a szekrényeket fölszerelik és majd onnét lesűlyesztik. * * * Döntés történt ama nagyterjedelmű kotró és feltöltő munkák kivitelét ille-

Next

/
Oldalképek
Tartalom