Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

5. füzet - V. Apró közlemények

174 mely a március 23-tól 27-ig tartó rendkívül heves és tartós esőzések következ­ménye volt, Indiana, Ohió, Pennsylvánia és New-York államokban több kárt oko­zott és sok helyen magasabb volt, mint az összes eddig ismert árvizek ; így például Indianopolisban mintegy 180 m.-rel, Hamilton ohiói városban 3 méterrel volt nagyobb az eddig észlelt maximális árvízszinnél. A rendkívüli esőzés szoros összefüggésben volt azzal a eziklonnal, mely húsvét hétfőjén, márczius 23-án jelentkezett és széles sávban végig sepert Wyomingból kiindulva kelet felé Nebraska, Jowa, Illinois, Indiana, Ohió, Penn­sylvánia és New-York államokban, hol márczius 27-én végződött. A pusztító tornádók, melyek emberéletben is nagy veszteséget okoztak, Omaha, Terre Haute városokban és még több kisebb helyen dúltak és szinte kiegészítő részét alkották az általános zivataroknak. A felhőszakadással sújtott területek nagyságát csak később lehetett megálla­pítani az időjelző hivatal híreiből, mert állomásai messze estek a használható telegráf-hivataloktól, a telegráf-vezetékek pedig épen ott romlottak el, a hol a vihar a leghevesebb volt és a honnan a legjellemzőbb híreket kaphatták volna. Az időjelző hivatal (Weather Bureau) közölte legnagyobb csapadékok a követ­kezők : Állomás Időszak Márczius Összes csapadék magasság rnillimét. Terre Haute (Indiana) ... ... .... ... 24 ез 25 925 Indianapolis (Indiana) ... 24-26 136-5 Louisville, Ky. ... ... 25—27 148 Toledo (Ohió) 24-26 138-5 Cleveland (Ohió) .._ 24—27 180 Columbus (Ohió) 24—26 151 Pittsburgh (Penns) 24—27 88-0 Erie (Pennsyl) ... 24-27 156 Ezeket az adatokat kiegészíti néhány kevésbbé hiteles adat, melyek szerint márczius 24-én és 25 én északi Ohióban és Indiánában volt leghevesebb az esőzés, még pedig azon a 100—150 km. széles, magas fekvésű területen, melyen az Ohiótól délre fekvő, északon pedig az Erie tó felé húzódó folyók forrásai vannak. Az árvizet okozó esőzések oly időre estek, mikor a talaj az előző esőzések­től teljesen át volt itatva, azonkívül oly évszakban, melyben párolgás alig van. Ennek következtében a lehulló eső legnagyobb része közvetetlenül a folyókba jutott. Hozzájárult, hogy a csapadékkal borított terület nagy részének viszonylagos esése igen csekély úgy, hogy a víz a völgyekben rendkívül nagy tömegben fel­halmozódott. Legnagyobb károkat az Ohió folyó mellékvizei okozták magas vízállásukkal, még pedig nyugatról kelet felé menve, névszerint a Wabash és White River Indiánában, a Miami, Scioto és Muskingum Ohióban s végül a Beaver és Alleghany keleti Ohióban és nyugati Pennsylvániában. Indiana és Ohió államok északi részén

Next

/
Oldalképek
Tartalom