Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

4. füzet - IV. Apró közlemények

86 A csatorna hossza 92 km., 6 zsilipje és 1 emelőműve van, mely utóbbi magassága 3 normális lépcsőmagasságnak felel meg; minden zsilipre 2'5 km. átlagos távolságot számítva, végeredményben 115 díjkilométert kapunk. Előirányzott költsége 37'5 millió márka, vagyis kilométerenkint 410.000 M. és 6 év alatt épülne ki ; ezzel szemben csatornadíjakból 520.000 T kezdőforgalom feltevésével évenként 506.173 M bevételre számítanak, mely összegből 240.000 M esnék fentartásra és a vontatás költségeire úgy, hogy 266.000 M maradna az épitőtőke törlesztésére és kamatozására. E számításhoz az Elba-Trave-csatorna forgalmi adatait vették alapul, de kedvezőbb eredményt várnak, mert Kiel sokkal nagyobb és kedvezőbb végpont, mint Lübeck, ezenkívül pedig az előbb említett fejlődésre képes városokat is érinti a csatorna. Kiel és a tervezett csatorna mentén fekvő városok vasúti forgalma 1905 — 1906-ban 878.043 T, míg 1911-ben már 1,154.526 T volt, belőle mintegy 40% esik tömegárúkra, mely utóbbiak előreláthatóan az olcsóbb csatornavonalat fogják használni, miután az árú ki- és berakása, a csatorna bármely pontján, kikötők és átrakodóberendezések létesítésével lehetővé válik. A csatorna építésének főhaszna különösen Kiel város forgalomnövekedésében fog jelentkezni, a hol nagyarányú tengeriátrakodás várható egyrészt a Vilmos­császár-csatorna közvetítésével az Északi tenger vidékére és a népes, iparilag igen fejlett nyugati részekre, de különösen a Keleti tenger útján az északi nyers terményekben gazdag országok felé, mert a gazdaságilag elsőrangú Elba völgyét tárja fel, másrészt az elbai hajók átrakásával, mert ez utóbbiak az Elba folyó alsó szakaszán és a Vilmos-császár-csatornában nem közlekedhetnek és így Kielben közvetetlenül a tengeri hajókba rakodnak át. Az Elba-Trave-csatorna ugyanis ezt a czélt nem szolgálhatta, mert Lübeck kikötője a hosszújáratú tengeri hajók részére nehezen megközelíthető, míg a kiéli kikötő reá fölötte alkalmas, télen is jégtől mentes s így a tervezett csatorna az elbai hajózás kedvező folytatásának tekinthető. Ezek figyelembe vételével a csatorna kiépítése még Csehországra nézve is kiváló haszonual járna, a csehországi barnaszén Kielben erősen versenyezhetne a jobbminőségű kőszénnel, a csehországi czukorrépa nagy kivitelt nyerne, míg viszont a dán-, svéd-, norvégországi vas és más érezek, valamint nyersvas olcsóbban állana a csehországi gyáripar rendelkezésére. Ama több oldalról felmerült aggodalom, hogy a 0'5 német filléres tonna­kilométer díjtétel aránylag más víziutakkal szemben nagy, nem látszik megokolt­nak, mert a vasúti tömegárú-díjtételek eme viszonylatokban még mindig 2'2 fillérre rúgnak és a csatorna-díjtétel növekedő forgalom esetén előreláthatóan leszállítható lesz. Ldránszky József. 4. Az angol szennyvízbizottság szabályai a folyókba bocsátható vizek szennyezettségi határértékeiről. Angolországban a szennyvizek ügyé­ben tudvalevően állandó bizottság (Royal Commission) intézkedik, mely jelen­téseit közvetetlenül a parlament elé terjeszti. A bizottság tagjainak nem régiben megjelent nyolezadik jelentése (VIII. évi jelentés, I. kötet, 1912. nov. 4.) 18. lapon főként a tisztított és tisztítatlan szennyvizekre vonatkozó határértékekkel foglal­kozik; ismerteti a tisztított vagy tisztítatlan szennyvizek vizsgálatakor követendő módszereket s megállapítja, hogy az eme módszerekkel nyert adatok alapján minő

Next

/
Oldalképek
Tartalom