Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

3. füzet - I. Iványi Bertalan: Gázlórendezések Szolnok és Csongrád között a Tiszán

•198 tot kezdte alámosni, a nél­kül azonban, hogy a szakasz felső és alsó részén a gázló küszöbe mélyült volna. Mi­kor azután, 1904-ben isza­poltató rőzseműveket és kotrást alkalmaztak, rövi­desen azt tapasztalták, hogy a munkának megvan a kí­vánt eredménye. Ez utóbbi munkálat abból állott, bogy a szakasz •felső végén a homorú part­ból kiindulva 1370 méter hosszúságban iszapoltató rő­zsesátrakból párhuzamos­mű-szerű vonal készült, a melyet 100 méterenkint a mederre kereszt irányban szintén rőzsesátrakból álló bekötések kötöttek össze a parttal, illetőleg a régi kő­hányással. A rőzsemüvek­kel megs?űkitett meder a «0» víz színében 140 méter széles maradt. Ennek köze­pén 30 méter széles vezetp­árkot kotortak ki s & kikot­í'ott anyagot a balpart felől a rőzsesátrak mögött ürí­tették le. A kotrás mélysége «0» víz alatt 5 0 méter volt. A hosszanti rőzsesát­rak vonalát, továbbá a kotrás irányát akként vá­lasztották meg, hogy a felső és alsó kanyarulatok kö­zött természetes átmenet jöj­jön létre. Minthogy pedig a jobbpartot a víz alámosni kezdte, e part megvédéséről is gondoskodni kellett. Evég­ből a szakasz felső részén 50—50, lejebb20—20 méter távolságban a part «0» víz feletti lejtőjén a vízfolyásra merőlegesen eleven fűzfa­7. kép. A tiszainokai gázló rendezése

Next

/
Oldalképek
Tartalom