Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

6. füzet - V. Apró közlemények

236könnyítsék. Leszedték a kotrólétrát a puttonokkal, a csatornákat, a fedélzetet, a kiálló darúkat, csak a csatornatartó állványok nem voltak leszerelhetők, mert a vas-hajótesttel össze voltak épitve. Az így leszerelt kotró élőiről és oldalról nézve, a fényképen látható. (L. az 5. és 6. képeket.) Eleinte azt terveztük, hogy a kotrót tekerő gépekkel az alatta levő kavicszátonyra húzzuk (lásd a helyszínvázlatot) s a víz apadtával, a mint a vas-hajótest széle víz fölé kerül, a nyílásokat betömve, a vizet kimerjük. Ilyen formán reméltük, hogy a megkönnyített kotrót lebegővé tehetjük és parthoz vontathatjuk. Erről a tervről azonban csakhamar le kellett mondani. A Maros ugyanis az 1912 év egész nyarán nem apadt le a szokásos nyári szintre, hanem újabb és újabb áradások vonultak le rajta. Az áradó víz a kőelzárást megkerülvén, az Sz. sziget felső végét (1. a 2. képet) annyira szakgatta, hogy a már csaknem teljesen elzárt fattyúágat 20—30 m.-nyire kiszélesítette. Ebbe a mellékágba nyomuló sebes víz az elsülyedt kotrót oldalról támadta s míg a balpart felőli oldalon mélyen kikotorta mellőle a kavicsot, a túlsó oldalt egészen betemette. Az elejével a kikotrott árokba lesülyedt kotró mindinkább kezdett orrával a mederfenékbe befúródni s a mellett hosszanti tengelye körül is mindjobban elfordult. Mivel attól lehetett tartani, hogy a kotró egészen oldalt dül (a mi a kiemelést még inkább megnehezítette volna), a csatornatartó állványok felső végeit erős drótkötelekkel a szigethez kihorgonyoztuk, hogy így addig is, míg a kiemelést megkezdik, az elfordulást lehetőleg mérsékeljük. (Ez a kikötés a fényképeken is látható.) Mivel a kotrót a Maros áradásai csaknem teljesen megtöltötték hordalékkal s egyik oldala és fara mellé magas zátonyt raktak, a nehéz hajótestet most már a gödörből a mederfenéken a kavicszátonyra kihúzni nem lehetett, hanem az elsülyedés helyén kellett a víz felszínére emelni. A kiemeléshez dereglyéket alkalmaztunk, mert czölöpöknek a kotró mellé verése az ökölnagyságú kavicshordalékból álló mederfenékbe rendkívül sok időbe került volna és alig lett volna végrehajtható. A dereglyéknek beállítása előtt előbb az elsülyedt kotró körül az áradások odahordta hordalékzátonyt egy másik kis kotróval el kellett kotorni, hogy a dereglyék helyén kellő vízmélység legyen, nehogy azok a kotró súlyával megterhelve, az emelés ideje alatt feneket érjenek. Két 100 tonnás dereglyét állítottunk a kotró mellé s fenyőszálfákkal erősen összefoglaltuk őket s gondosan kihorgonyoztuk. A kotrót a mellé erősített dereglyékkel a mellékelt fényképen láthatjuk. (7. kép.) A kiemelés legfáradságosabb s leglassúbb munkája az emelőlánczoknak a kotró alá húzása volt. A lánczok aláhúzása úgy történt, hogy a kotrónak víz felőli alsó végét lánczczal körül kerítve, a láncz öblét a kotró vége alá dugták; két végét pedig a Maros két partján elhelyezett tekerőgépekhez erősítve, felváltva húzatták, vagyis a lánczokat a kotró alatt, a kavicshordalékba mintegy be kellett fürészelni. Ez a fűrészelés nagyon lassú, időt rabló munka volt s még hozzá a kotró orra alá elhelyezendő lánczokat is hátulról kellett a kotró feneke alatt fokozatosan előre riszálni, mert a kotró orrával a fenékbe volt fúródva s hordalékkal betemetve úgy, hogy előlrül a lánczot alászedni nem lehetett. Az aláfürészelés vékonyabb lánczczal történt, a mi a durva hordalékban könnyebben tudott magának utat vágni s mikor ezt a vékonyabb lánczot a kellő helyre húzták, hozzá kötve, ennek