Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

6. füzet - III. Szabó Nándor: A budapest-bajai Dunaszakasz szabályozása

192, veszélylyel fenyegeti az illető vidéket. Ez a veszély egyre növekszik, míg a dugulások okozta jelentékeny vízszinkülönbözetnek nyomása a jégtorlaszt föl nem emeli, vagy enyhébb időjárás a jégpánezél pusztulását elő nem idézi. Hogy tehát a jég szabad levonulását biztosítsuk, kellő mélységű egységes medret kell teremtenünk, a mit a mellékágak elzárásával, a túlszéles és lapos mederrészek megszűkítésével és a középzátonyok megszüntetésével érhetünk el. A vízrajzi osztály mérései és tanulmányai alapján kitűnt, hogy 0 alatti .3 m. középmélységkor és 2'ü m-es vízálláskor 450 m. szélesség teljesen megfelelő a jég akadálytalan levonulásának biztosítására. A szabályozás másik főezélja : a hajózás lehetőségének biztosítása a jéglevonulás érdekében szükséges műveletekkel szintén megvalósul. A meder anyagát tekintve, a tárgyalás alatt levő szakasz két lényegesen különböző részre oszlik, melyek egymástól élesen el vannak határolva; míg ugyanis Úszódig a meder anyaga kavics és durva homok, addig Úszódon alul az anyag igen finom szemcséjű, iszapos futóhomok, melyben csak elvétve találunk 1—2 szem kavicsot. Ennek többféle hatása van a szabályozásra is; míg ugyanis a felső szakaszon a meder anyaga eléggé eilenâllô a víz elragadó erejével szemben és így a mederbe épített szabályozó művek biztos alapon nyugszanak, a létesített vezetőárkok állandósíthatok, ú. n. vándorló zátonyokat egyáltalában nem találunk ós a durva homok és kavics nagyon alkalmas háttöltések vagy partbiztosítások létesítésére. — addig az alsó részen a meder anyaga oly laza és könnyű hogy minden egyes árhullám más és más helyen okoz mély kimosásokat, minden szabály ellenére és meglepetésszerűen készít zátonyokat gyakran a szabályozott szakaszok homorú oldalán is — mint ezt a gemenczi szakasz részletes ismertetésekor látni fogjuk, a kotrott vezető árkok nem igen tarthatók fenn és így kotrással csak ideig-óráig tartó eredményeket érünk el, a szabályozás müveit a víz gyakran alámossa, vagy néha teljesen lesűlyednek a talajba úgy, hogy többszörös helyreállításuk válik szükségessé, a kotrott anyagból csak bizonytalan fennállásit háttöltéseket építhetünk, minek következtében a müvek létesítése költségesebb, •végül a partok anyaga is oly kevéssé ellenálló, hogy a víz okozta alámosások vagy a hullámverés elhabolásai következtében a meder állandóan szélesedik s ezen a szakaszon csak úgy állandósíthatjuk a medret, hogy mindkét partját megfelelő módon biztosítjuk. Mint előbb már említettem, normális szélességül az egész Középdunára •450 m-t állapítottak meg -|-2-0 m. vízálláskor mérve; kivétel ez alól a Budapest és Ráczalmás közti ú. n. promontori Dunaág, melyre nézve már előzőleg 470 m. megszabott szélességet fogadtak el ; e nagyobb szélesség azonban kellő ellensúlyozást talált abban, hogy a promontori ág nagy részén a műveket -j-30 m-ig emelték fel, sőt a művek mögött elhelyezett kotrott anyag sok helyen 4-0 m-ig is együtt tartja a főmeder vizét. Azt tapasztaltuk, hogy a 450 m. megszabott szélesség egészen Úszódig, vagyis a durvább anyagú szakaszon általában megfelelő, innen lefelé azonban és különösen a Fájsz és Baja közti részen túlszéles, mivel a Duna ezen a szakaszán nagy hajlandóságot mutat, ú. n. zsákszelvények készítésére, vagyis a meder egy keskeny részén igen nagy : — 10 14 méteres, sőt nagyobb — mélységek vannak, míg a többi rósz igen lapos és zátonyos. Ennek következménye az is, hogy míg egyrészről a Budapesttől Úszódig terjedő szakaszon, szabályozó rendszerünk