Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

4. füzet - III. Szurány Gyula: Nehány vízalatti robbantás ismertetése

It) szefüggő nagy darabja a hajóbókonyokkal együtt felszínre került s mintegy 500 m.-re leúszva, sekélyebb helyen ismét a meder fenekére ült. Másnap reggel, azaz szeptember hó 10-én kézi sulykokkal 4 m.-es czölöpöt verettem a fent említett helyen a meder fenekébe s rajta 9 kg.-os dinamittöltést lesiilyesztve, szintén durranó gyújtózsinórral sütöttem el. Ennek romboló hatása alatt kisebb darabokban felszínre került a hajó farának utolsó maradványa is s ezzel a hajózóakadályt teljesen szét romboltuk. A felhasznált I. osztályú dinamit mennyisége 134 kg., a felmerült összes költség pedig 1838 К 31 f volt. E költség jóval nagyobb a vezetésem alatt végzett többi hajórobbantások költségeinél és pedig amaz oknál fogva, mert e munkálatokhoz a szükséges összes felszerelést, úgymint verőművet, talpat, ladikokat, horgonyokat, köteleket stb. a környékbeli molnároktól kellett bérbe vennem, a kik kényszerhelyzetemet kihasználva, a rendesnél jóval nagyobb béreket számítottak fel. Azonkívül munkaközben hasznavehetetlenné vált a verőmű, minélfogva másikat kellett szerezni s a talpra rászerelni, a mi a munka tartamát teljes két nappal hosszabbította meg. 3. A Kiskörénél a Tiszamederben elsiilyedt gabonás hajó robbantása. A nevezett község határában 1910. évi márczius hó 10-én sülyedt el rakományával együtt a «Hermina» nevű, erős tölgyfából épült 2250 q teherbírású gabonáshajó, mely 32-6 m., hosszú, 7"6 m. széles és fedél nélkül mintegy 2Ю m. magas volt. E hajó a Foncière Pesti Biztosító Intézetnél volt biztosítva, mely a rakománynak, valamint a hajótestnek a mederből való kiemelését nagy áldozatok árán megkísérlette ugyan, de eredményt nem ért el. Minthogy azonban e hajóroncs egyrészt hajózó akadályt alkotott, másrészt pedig tartani kellett attól, hogy a Tisza medrében rendellenességeket, illetve elfajulást fog előidézni, a szolnoki in. kir. folyammérnöki hivatal felhívta a nevezett Intézetet, hogy e hajót sürgősen távolítsa el a mederből. Szakközeg hiányában a «Foncière» a nagyméltóságú m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz kérvényt adott be, hogy e hajót költségére és terhére állami kezelésben távolítsa el s így nekem jutott feladatul e hajó szétrombolása. 1911. évi szeptember hó 19-én reggel hozzáfogtam a hajótest felkutatásához s megállapítottam, hogy orra a jobb part alsó szélétől mintegy 4-5 m.-re, fara pedig 32 m.-rel lejebb 16 m.-re fekszik. A mélységmérés közben továbbá arról is meggyőződtem, hogy a hajó belseje és partfelőli oldalfala teljesen el volt iszapolva, mederfelőli oldalfala mellett azonban iszapolás nem volt. Ugyanis az akkori vízálláskor felülről lefelé haladva, átlag 5'5—ö'O m.-es mélységeket mértem, míg a part felőli oldalon P5—2-7 m-es vizet és 12—m. között váltakozó iszapréteget állapítottam meg. E kutató munkálatok után az elsülyedt hajó körül 10 csöves czölöpöt verettem a mederfenékbe, egymástól mintegy 6—6'5 m. távolságban, ügyelve, hogy mindegyik cső a hajó feneke alá legalább l'O mélységig hatoljon be a talajba. Csak ekként érhető el, hogy a robbantótöités a hajó fenekénél mélyebbre jusson s romboló hatása vele szemben is érvényesüljön. E csöves czölöpök a 10. képen 1—10. számozással vannak megjelölve és sorrendben 4-40, 3-70, 3-20, 4-70, 4'70, 5'00, 7Ю0, 7Ю0, 655 és 6'00 m. hosszúak voltak. A hajóoldal robbantására szükséges töltésmennyiségeket a már többször említett gyakorlati képlet alapján határoztam meg.