Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

1. füzet - IV. Hajós Sámuel: Az 1909. évi szigai jégtorlódás megbontása

anyagkészlettel felszerelve, hathatósan, illetve a siker némi reményével lehet védekezni a jégtorlaszok ellen, ha idejekorán és a legnagyobb erélylyel indítjuk meg a szükséges robbantó munkálatokat, melyeket a ladikok jégtörő munkájával czélszerűen támogathatunk. Az 1909. évi szigai jég-torlódás megbontása. (8 képpel.) Irta: Hajós Sámuel. A jégtorlódás általában. A jégtorlódás, a folyóvízben zajló jégnek valamely ok miatt oly módon való megakadása, hogy a medret rövidebb vagy hosszabb szakaszon át nagyrészben elrekesztve a vizet lefolyásában akadályozza. Bár a jég megakadásának oka leginkább a helyi körülményekben rejlik, mégis a víz- és időjárás körülményei is nagyban hozzájárulnak, hogy a jég valóban megakadjon és számbavehető torlódássá fejlődjék. A torlódás kialakulásához a helyi tényezők közzé tartoznak: a mederelágazások (természetes uton keletkezett vagy átvágásokkal mesterségesen létrehozott szigetek), hirtelen kanyarulatok, parti- és mederzátonyok, duzzasztóművek, a hibásan elhelyezett vagy túlhosszú hídlábak, a czélja tévesztett különféle szabályozóművek stb., melyek a zajló jégtáblákat megakasztják úgy, hogy egymást utóiérik, egymásra csúsznak és megtorlódnak. A víz- és időjárás dolgában a jégtorlódás kialakulásához szükséges, hogy a jégzajlás lehetőleg kis vízálláskor menjen végbe, (mert csak ekkor érvényesülhetnek kellően a helyi tényezők), az időjárás pedig hideg és zimankós is legyen, amennyiben csak ilyen viszonyok között ragadnak össze az egymásra csúszott vizes jégtáblák oly tömött testté, mely a meder szelvényét szűkíteni és a vizet visszatartani képes (meleg időben az egymásra csúszott ós könnyedén összeforrt jégtáblák a vízszín emelkedésével csakhamar tovább úsznak). A jégtorlódás duzzasztó hatása. A meder eldugulásának legelső természetes következménye, hogy vízvezető képessége csökken, a leérkező víz egyrésze folytonosan visszamarad, a szűkület előtt tehát felhalmozódik és felszínét feljebb emeli. Minél nagyobb a meder megszűkülése és minél hosszabb tartamú ez az állapot, annál több víz gyűl össze a szűkület előtt, annál magasabbra emelkedik a vízszín s annál messzebb terjed vissza a duzzasztás. Megállapíthatjuk tehát már e helyütt, hogy a jégtorlódás legbiztosabb és legegyszerűbb fokmérője a visszaduzzasztott vízszín magassága, vagyis a torlasz előtti és torlasz utáni vízszín közötti magassági különbözet. Magaspartok között a vízszínemelkedésnek, tehát a jégtorlódásnak, valami különös jelentősége (árvédelmi szempontból legalább) nincsen, sőt bizonyos tekintetben még kedvező a vízszínkülönbözet, mert a torlasznak megbomlása valószínűbbé válik. Végzetes lehet azonban a jégtorlódás alacsony partú s esetleg védőtöltésekkel szegélyezett folyamokban. Itt ugyanis csakhamar oly magasságot érhet el a duzzasztott víz szine, hogy a partokon, illetőleg a töltéseken túlemelkedve, a