Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

3. füzet - IV. dr. Hoffmann Ferencz: Az Egyesült Államok mezőgazdasági öntöző művei

205 niok. A felette száraz éghajlat nem nyújtván biztosítékot a telepítő beruházások­kal szemben, ebben a dologban alig néhány kísérlet történhetett. Magánvállalkozó szintén nem merte magát rászánni a letelepedésre, részint a száraz éghajlat, részint a nehéz építkező viszonyok miatt. Úgyszintén az állattenyésztő és legeltető társulatok (Cattle company) önkénykedése is sok embert visszariasztott a letele­pedéstől. — így Nevada a legutóbbi időig csak bányásznépek hazája volt. Nevada az Unió államai között ma is a legnéptelenebb. 1890-ben 45 ezer lakosa, 1900-ban már csak 42 ezer lakosa volt annak az államnak, mely akkora, mint Magyarország Ve része. Vagy akkora, mint Olaszország, melynek azonban 750-szer több lakosa van. Az elnéptelenedést a bányászat jövedelmezőtlensége és a földművelés pangása okozta. Ért­hető tehát, hogy az Unió kormánya sietett a benépesítés és a földmű­velés érdekében az öntöző csatorná­kat kiépíteni. 1900-ban 510,000 acre állott öntözés alatt Nevadában, melynek legnagyobb részén ez idő szerint takarmányt termelnek. Nevada állam területe csak­nem teljesen óriási kiterjedésű víz­medenczébe esik, mely sajátságos földtani alakulatánál fogva egy fo­lyót sem enged a tenger felé. A me­redek hegyi patakok széles síkságok folyóivá duzzadnak, majd nagy ki­terjedésű lápokban vagy tavakban végződnek, melyeknek párolgása egyensúlyban tartja a beömlő víz­mennyiséget. Korábbi geologiai kor­szakban, mikor a csapadék bővebb volt, e medencze legnagyobb része víz alatt állott, mely valószínűleg le­folyást találván északfelé, egyúttal duzzasztotta a Columbia folyót. A vízmedencze nyugati oldalát a Si­erra Nevada hegyláncz alkotja, melyen a Csendestengerről jövő légköri nedvesség lecsapódik. Ez a magyarázata annak, hogy Nevada az Unió államai között csapa­dékban legszegényebb. Uj-Mexico jóllehet szintén a sivár vidékhez (arid region) tartozik, mégis sok ellentétes állapotot mutat Nevadával szemben. Ez főleg a lakosság faji tulajdon­ságában, részint a földbirtoklás külön rendszerében, nem kevésbbé a földművelés sajátos módjában leli magyarázatát. 195,310 főnyi lakossága (1910. évi adat) túlnyomó részben mexicói spanyol eredetű, foglalkozása ősidők óta csaknem kizárólag a földmüvelés volt. Feltűnő jelenség Uj-Mexicóban, hogy a szántóföldek túlnyomó részben lankás hegyoldala­kon fekszenek, míg a legelők inkább a lapályokon terülnek el. Ez annak tulajdo­6. kép. Almatermés öntözött területen. Yakima-völgy, Washington-Oregon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom