Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

2. füzet - V. Apró közlemények

152 magával az árvíz, övéinek és javai egy részének biztonságba helyezése czéljából ott hagyta a töltést a hatósági megbízottal és szakértőkkel együtt. Az árhullám, némi ingadozással, közel két napig tetőzvén itt, bárha a körtöltés is több helyen átszakadt s a víz szabad kifolyást nyert, a vályogból való épületeknek nagyobb része rombadült s a színmagyar lakosság mintegy 250 ezer korona kárt szenvedett. A töltésszakadást a tiszacséesei zsilipnél is a nem várt magasságra duzzasztott árvíz okozta. Ez a zsilip 1903. évben készült s az volt a rendeltetése, hogy a belvizet levezesse s egyben az ottani régi holt medernek a Tisza felől való elárasztását megakadályozza. A zsilip, a belvíztömegnek megfelelően, 75 cm. átmérőjű vascső volt, -f- 1 m. magas küszöbbel s 1*375 m. vastag betonalapon, melybe félig be volt ágyazva. Kiépítése óta 1907. évben az árteret a felső Tiszán árvize elborítván, a birtokosság kívánságára abból a czélból, hogy az ártéri víz gyorsabb lehuzódására bővebb nyílás álljon rendelkezésre, a múlt év végén még egy, az elsőével teljesen azonos méretű zsilipet építettek, de e fölött a feltöltést már csak ez évi januárban, 0 alatti hőmérsékleten fejezték be. Alig kétséges, hogy a gondos felügyelet ellenére is fagyos anyag is került a feltöltésbe s a fagymentes anyag sem volt kellőleg tömöríthető. A kihallgatott szemtanúk előadása alapján az is valószínű, hogy a második zsilip építése alkalmával feltárt gödör fala közelében valamelyik elkorhadt puhafa helyén hosszú, a a fallal többé-kevésbbé párhuzamos lyuk volt. A még meg nem ülepedett feltöltés előtt, a mely a holt meder balpartján fennálló, 0'5—l'O m. magas töltésbe csatlakozik, február 13-án az eddig legmagasabbnak ismert 1869. évit egy dm.-re megközelítő duzzasztott víz jelentkezett. A védekezés teljesítésére hivatott Tiszacsécse és Tiszakórod lakossága a 43 év óta nem ismert víz ellen a községmenti töltést, honnan tűzhelyét fenyegette az ár, védelmezte ember feletti erővel, magasbította Csécsén sikerrel, Kórodon, hol az árvíz a töltést a belsőségben s felfelé a zsilipig 20—60 cm.-rel hágta meg, eredmény nélkül. A zsilipgödör betöltésére használt anyag átázott, előbb «sirt», majd szivárgott, az új töltésnek a gödör kellően rovátkolt falával való érintkezésénél csurgás keletkezett s ettől kezdve alig negyed óra alatt a töltés eltűnt, nagy darabokban, kagylószerű lapok szerint elválva és lerogyva. Tovább aztán csak az volt a műszaki teendő, hogy a zsilipek betonalapjainak meglazulását megakadályozzák. Ez a feladat sem volt egészben megoldható, a mennyiben csak a régebbi zsilip alapját sikerült megóvni minden sérüléstől, az újabb zsilipet azonban, a megmaradt vasalkotórészek megtartásával, egészen át kell építeni. Az érdekeltség kára kereken 25.000 K. A leírt esetek igazolják a vizi mérnökök előtt régen ismert azt a szabályt, hogy jégtorlódások ellen csak oly magas töltések nyújtanak biztonságot, a melyek között a hullámtéren a jégtorlasznak a meder színtje fölé emeléséhez szükséges vízrétegmagasság a töltések veszélyeztetése nélkül előállhat. A tiszaszécsei eset azonban figyelmeztetés arra nézve is, hogy — különösen magasabb töltést — 0 alatti hőmérsékleten nem tanácsos építeni s ha elkerülhetlen, akkor a munka a leggondosabb és legszigorúbb felügyelet alatt történjék. Nyárády László.