Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

2. füzet - V. Apró közlemények

146 folyón e pontokig föl kell hatolnunk, ha azt akarjuk, hogy a hajózás a megfelelő tömegárúkat, első sorban a kőszenet megkaphassa. A Sajó csatornázása mindazonáltal jelentékenyen kevesebb költséggel elérhető feladat, mert a meder aránytalanul kisebb szelvénye következtében a duzzasztóművek keskenyebbek és nem lévén rajta tutajozás, a tutaj surrantok is elesnek. A Maros csatornázását ez idő szerint kizárja egyrészt rendkívül nagy tömegű hordaléka, másrészt Aradon alul fekvő szakaszának teljesen elvadult állapota. Ugyanis e folyószakaszon az 50-es években nagyszámú átvágásokat végeztek, melyek kellő fentartás hiányában a medret teljesen elrontották úgy, hogy a Maros e részét méltán nevezhetnők agyonszabályozott folyónak épen úgy, mint a Drávának Barcs alatti szakaszát, melyet ugyancsak a mult század első felében a nagyszámú átvágásokkal teljesen elvadult állapotra juttatták. A Maros Arad alatt helyenkint 400 méter, a Dráva 1 kilométer szélességű mederben kóvályog. A míg a Sajó csatornázása a vízerő hasznosításának szem előtt tartásával együtt (mintegy 16—17.000 lóerő lenne időszakosan nyerhető) megépíthető mintegy 25 millió korona költséggel, addig a Maroson vízierőre nem számíthatunk és a csatornázás 40 lépcsővel és duzzasztóval körülbelül 100 millió koronával volna csak végrehajtható. Pedig mily óriási haszon volna egész közgazdaságunkra, hogyha a Maros a torkolattól, mintegy 600 kilométerig, ugyanolyan eséssel fejlődött volna ki, mint a Tisza. Ez utóbbinak esése ugyanis 600 kilométerre a torkolattól 24 méter, míg a Marosnak 284 m. vagyis több, mint tízszer nagyobb. Hogy a Maroson bizonyos mértékű hajózás mindazonáltal ki fog fejlődni a folyamatba tett szabályozás után, kétséget nem szenved, kivált a lefelé való irány, ban, mert már ma is van rajta a tutajozáson kívül kisebb úszóművekkel való közlekedés — különösen Aradig. 2. A csehi—ordai berek lecsapolása.*) (4 fényképpel). A Boglár és Fonyód között elterülő csehi—ordai berek nevű balatonmenti mocsárnak lecsapoló munkálata az 1911. évben megszakítás nélkül folyamatban volt. Az év tavaszi hónapjainak állandó esőzéséből eredő s a lecsapolandó területen összegyülemlő nagymennyiségű vízeket a márczius hó 11-én üzembe helyezett szivattyútelep május hó végére a Balatonba emelte. A berek ily módon való leszárítása után a belvízlevezető csatornák kiásása már könnyű volt. Különösen kedvezővé tette a helyzetet, hogy a kiásandó árkok felső, l'OO—1*50 m. vastag, aránylag kis költséggel eltávolítható tőzegrétege alatt, könnyen munkálható, vízálló agyagréteg foglal helyet. A munkálat a szivattyútelepnél vette kezdetét. A gép és a szivattyúk napi egy-két órai üzeme biztosította a munkálat szárazon való végrehajtását. Házi kezelésben elkészült a szivattyútelep, továbbá 5800 fm. belvízlevezető árok 14290 m

3 földmozgósítással. Egy m

3 kiemelése nem tekintve a szivattyúzó költségeket, átlag 44 fillérbe került. A gépészeti berendezés költsége 32.000 koronára rúgott, a gépház, a szívóakna, a nyomócsőfej s hűtővízkút összes költsége pedig 26.000 koronára rúgott. Az eddigi kiadás a telepüzem költségét és a munkafelügyelet költségeit is hozzáadva összesen mintegy 70.000 korona. A belvízlevezető csatornáknak a bozóton keresztül haladó közlekedő utakkal való kereszteződésénél két helyen egy-egy vasbetonhíd készült. Az egyik 2'00 m. nyílás szélességű fedőlapos, középbordákkal merevített ellenfalakkal; a másik 60 *) L. a Vízügyi Közlemények 1911. évi folyamának 2. füzetét.