Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - IV. Nagy Béla: Egyiptomi öntözések

176 hozzájuk érintőleges legyen. Legrosszabbak a Nilus változó medrü zátonyos szakaszaiból kivezetett csatornák, mint a milyen a Girgavia-csatorna, a melybe a Nilus homokja és nehezebb hordaléka bejut ós a felső szakaszon néha 1:5 m. vastagságban lerakodva vízemésztőképességét az árvíz folyamán gyakran felére csökkenti. A 14. képből, a mely a Girgavia-csatorna fejét mutatja, láthatjuk a torok tisztogatásából kikerült hegymagasságú deponiákat ; még szerencse, hogy őket az élénk közlekedés és a gyakori szél lekoptatja. Ilyen rossz csatorna volt a változó, zátonyos medrü Nilusból Assziutnál kivezetett Ibrahimie-csatorna, a melynek felső szakaszából az 1898. évet megelőző 17 év alatt közel 10 millió köbméter iszapot kotortak ki. A jó csatornák mintaképe a Szohagie. (L. a 9. képet.) Ez a Nílusnak sarkantyúkkal védett és állandósított mély vizű, homorú balpartjából a sodorhoz közel érintőlegesen vezet ki. E csatornához tartozó s a képen látható 236.000 kat. hold terjedelmű medenczerendszer a legjava a felsőegyiptomi földeknek; jövedelmük sok állandóan öntözött föld jövedelmét megközelíti. E csatorna oly kevéssé iszapolódik, hogy fenekén még márczius végén is víz mozog. A csatorna torkát az egyiptomi államvasút keresztezi, alatta az árvízzsilip látható. Az a hagyma, a mit a torok előtt a nílusi dahabiákra (burcsellák), raknak Európába igyekszik és a mi világhírű makói hagymánkkal az olcsó viziúton szállítva még Triesztben is kiállja a versenyt. Csupán a szaga tette kellemetlenné tengeri utamat hazafelé. A Szohag kerületben a kulturterület 1 km

2-ére 500 lakos esik, míg a Kairóhoz és a tengerhez közelebb eső Beni Szuefben csak 320. Az Assziutnál kiágazó Ibrahimie-csatorna, a mely 1873-ban készült és 268 km. hosszban halad a Nilus magas balpartja mentén, a Juszuf-rendszer medenczéinek nagy részét elzárta a Nilus vörös vizétől és természetes, hogy ezzel a rendkívül hosszú csatornával lehetetlen volt az északi medenczéket elegendő vörös vízzel ellátni. A 90-es években azonban mind az itteni, mind a felső-egyiptomi többi hiányos berendezések javítása és tökéletesítése terén igen sok történt. E javítások sikerét szembeszökően mutatta meg az 1877. évhez hasonló 1907. kritikus esztendő, a midőn csupán 58.000 kat. hold maradt sáráki (elárasztatlan) az 1877. évi 700.000 kat. holddal szemben. A medenczék jósága és termése azonban nemcsak az öntözőcsatornák jóságától, illetve a bőséges vörös víztől, hanem a tökéletes lecsapolástól, a talajvíztől, a régi városromok szemétdombjainak és a sivatagban található nitrátok közelségétől is függ. A medenczék földjének idejekorán való megmívelése és bevetése gyors és tökéletes lecsapolásukat tételezi föl. A lecsapolóknak általában az öntözőcsatornák szállította vízmennyiség Уз-át kell levezetniök. Bár újabban ezen a téren nagy a haladás, a lecsapolok kibővítésétől még ma is sajnálják a pénzt. A bőséges talajvíz ma is épen úgy, mint a múltban kimeríthetlen kiacses bányája a mezőgazdaságnak. A régi Egyiptom hatalmas városai Thébe, Abidosz és Memfisz. ott épültek, a hol bőséges talajvíz van és romjaik közti szemetjüket bár ma már nagyrészt kiaknázták, évezredeken át szolgáltatta az olcsó trágyát a talajvízzel öntözött földekre. Az ősi Abidosz romjai között ma is oly intenziv kultura van, akárcsak a Delta állandóan öntözött termékeny területein. Ez ősrégi helyek építészeti emlékeihez, mint évezredes kisérő zene járul a szakijék és tabutok (vízemelőkerekek) panaszos nyikorgása. (L. a 15. és 16. képeket.) A 16. kép egy csoport ilyen vízemelőkereket láttat Gizeh közelében. Egy ilyen